A fájdalom, az egyik legnagyobb áldásunk

Jelen bejegyzésemhez az inspirációt egy barátomtól kaptam, aki könyvet szeretne írni. ( Ne aggódj, senki nem tudja meg, ki vagy, egészen amíg ki nem adod a könyvedet.) Mutatott nekem egy cikket, mely egy bizonyos génről szól, és ő maga is érdeklődött a gének világa iránt, így megkérdezte tőlem, hogy lehetséges lenne-e az adott gént emberekben módosítani, hogy ezzel csökkentsük, vagy erősítsük szenvedésüket.

A cikk egy olyan génről szólt, mely felelős a fájdalomérzet kialakulásáért. A gén neve SCN9A, és olyan emberekben észlelték elváltozását, akik ugyanúgy napi rendszerességgel szurkálnak karjaikba kardokat, mint ahogy te nem. Az SCN9A felelős a fájdalomérzet kialakulásáért, de nagyon úgy néz ki, hogy az imént említett emberekben ezen gén mutálódott, vagyis megváltozott. Ennek következtében nem alakult ki az "áldozatában" olyan rendszer, mely felelős a fájdalomérzet kialakításáért. ( Csak fizikaira gondolok, nem a lelkire.) Ennek ellenére minden más érzéke tökéletesen működik, semmi probléma a testével, leszámítva a méretes sebeket, amiket magán ejtett, mert úgy sem érzi. Tehát a gén mutációja fájdalommentességet eredményez. Azt gondolnánk, hogy ez nagyon jó, de ez tragikus.

Mert mire is való a fájdalom? Lehet, hogy sokak szerint csak egy kínzási módszer, mely hasztalan, azonban ez nem így működik. Bármennyire is rosszként tekintünk a fájdalomra, ő valójában nagyon is jó hozzánk, segíti túlélésünk. Ha valami sérülést szerzünk, a testünk jelzi ezt, és így tudjuk, hogy nem szabad megerőltetnünk sérült testrészünk. Ha tovább terhelnénk, akkor minden csak rosszabb lenne, és nagyon hamar tönkremenne, esélyt nem adva a gyógyulásnak. Amennyiben a gyógyulás ellen szeretnénk tenni, szervezetünk fájdalommal büntet minket. Ha nem létezne fájdalom, akkor nem tudnánk, hogy mi mennyire okoz kárt bennünk, és a halálesetek száma annyira megugrana, hogy tulajdonképpen rég ki kellett volna halnunk nem csak nekünk, de nagyon sok idegrendszerrel rendelkező élőlénynek.

Bármilyen ellentétes a gondolat, de a fájdalom az egyik legnagyobb áldás számunkra. Itt egy újabb példa arra, hogy mindenben van önellentmondás.

Eddig azt mondtam, hogy a fájdalomgén mutációja a fájdalomérzet eltűnésével jár. Ez nem teljesen igaz. Ezen gén egy másik típusú mutációja felerősíti a fájdalmat. Sokkal nagyobb szenvedést okozva. Tehát ez egy másik végkifejlet. Tehát választhatunk...vagy egyáltalán nem fáj, vagy fáj, vagy nagyon fáj. Szerintem stratégiailag a középső lehetőség az ideális. Na igen, de mi lesz most, hogy ezt az ember megtudta? Most már ezáltal tudjuk azt, hogy mely gén okozza az egészet, és célba véve őt módosíthatjuk kedvünkre.

De mi okból van jogunk ezek változtatásához, és ami a barátom számára a legfontosabb, hogyan lehet ezt véghezvinni?

Jelenleg kb. hatan rendelkeznek ezzel az élettel, ők Pakisztánban élnek és mind olyan mutatványokat hajtanak végre, mint a tűzön, üvegcserepeken való sétálás mezítláb, vagy az imént említett karddal való öndöfködés. Még egy fontos információt kellene megosztanom, azt, hogy ők rokonok. Tehát lehetségesnek tartom, hogy ez egy genetikai betegség, és vérvonaluk legtöbb tagja rendelkezni fog velük. De hogyan lehetne kívülállókba beépíteni mindezt úgy, hogy rendelkezzenek ők is ezzel a képességgel?

Nos, egyik lehetőség, hogy az illetőbe zigóta korában valamiként tönkretesszük ezen gént, de egyébként ez hülyeség, szóval ne is haladjunk tovább ezen a gondolatmeneten.

Amiről én most beszélni akarok, hogy miként lenne lehetséges egy normális felnőtt embert ilyenné tenni? Ez nagyon nehéz feladat, ehhez el kell érni, hogy az adott egyén minden egyes sejtjében kicserélődjön az egészséges gén ezzel a mutánssal, mely fájdalommentességet okoz. De ez még nem minden, a hatás nem lenne azonnal várható, hiszen az egészséges gén fehérjéket termel, mely az idegek membránjain teszi lehetővé, hogy áthaladjanak rajta Na ionok, vagyis eljusson a fájdalom inger az agyba. De hibás gén esetén mindez nem történik meg, ergo nincs is fájdalom. Ha hirtelen kicserélnénk a géneket, akkor meg kellene várni, hogy eltűnjenek a fehérjék és kiürüljenek a szervezetből, már ha egyáltalán lecserélődnek, mivel az idegsejtek eléggé stabil szerkezetek, és nem képződnek újak, így az sem lenne meglepetés, ha fehérjéik is nagyon sokáig, vagy örökké megmaradnának.

De hogyan is cseréljünk ki minden egyes DNS-t minden egyes sejtben majdnem egyszerre? Én erre egyetlen megoldást látok, mely képes erre a macerás és nagyszámú művelet végrehajtására. Egy vírust kellene alkalmazni. A vírusok gyakran megtámadnak sejteket, akiket gazdaszervezetként használnak azért, hogy a vírus örökítőanyagát lemásolja. A vírus beépíti saját DNS-ét/ vagy RNS-ét a sejtébe és ha a sejt másolódik, akkor vele együtt a vírus DNS is. Ha mindent úgy alakítanánk, hogy a vírus megtámadjon minden egyes sejtet, és eközben a vírus tartalmazza a hibás gént, és úgy utasítjuk, hogy cserélje le az egészséges gént, a hibás gént pedig építse be a szervezetbe, akkor készen is vagyunk. Ettől kezdve az egyén rendelkezik a mutáns génnel, minden sejtje örökíti tovább (fia vagy lánya számára is) és nem érez fájdalmat. Nem tudom, hogy állnak ilyen témában a kutatók, de én így csinálnám mindezt. De egyébként sok részletet tisztázni kellene még.

De miért jó az, ha kikapcsoljuk a fájdalomérzékelést? Segíthetünk velük beteg embereknek. Olyanoknak, akik végstádiumban levő daganattal rendelkeznek és kegyetlen fájdalmat éreznek miatta. Így csökkenteni, csaknem megszüntetni lehet a kínlódást. További hasonló fájdalommal járó betegségekre is gondolhatunk még.

De mindezt rosszra is lehetne használni. Ez által olyan szuperkatonákat lehetne "kifejleszteni", akik mivel nem érzik a fájdalmat, nem fognak egy golyótól megállni, sokkal hatékonyabbak lesznek a harcok során.

Ha valaki minden egyes embert beoltana ezen vírussal, akkor kiirthatná a teljes emberiséget vele. Mint említette, a fájdalomnak fontos szerepe van, nélküle gyakoribbak lennének a teljes, gyógyíthatatlan sérülések kialakulásai, mindenki vakmerő lenne, nem vigyázna magára. Ez nem kedvező a hosszú élettartam számára sem, egy szóval az egész emberiség egyre betegebb lenne, egyre gyengébbek és sérültebbek volnánk.

Ha a másik mutáns gént küldenénk el a vírussal, akkor az már színtiszta gonoszság lenne. Sokkal élesebben viselkednének az emberek fájdalomérzetre, érzékenyebbek lennének. Ennek már nem igen látom sok hasznát, talán az is nagyon fájna, ha morzsába lépnénk. Ez már csak a terroristák öröme lenne, vagy azoké, akik nagyon szeretnek másokat kínozni.

Mindenesetre lehet ezzel kísérletezni, hogy hatékony fájdalomcsillapítókat hozzunk létre, de ésszel kell őket alkalmazni. Nem mindegy, hogy kinek adjuk be és miért. Etikai rendszert kell ezen eljárás számára kialakítanunk.

Ha ismerősöm számára további kérdések merülnek még fel, akkor utólag itt hozzácsapom kiegészítésként a lényeget.

Most joggal várhatjátok el, hogy valami bölcsességet helyezek el a bejegyzés végén, de nem jut eszembe semmi. Cserébe álljon itt a következő mondat.

A T-rex volt korának keselyűje.