2012. december 31., hétfő

befőttesüvegnyi tanács az eddigi legjobb évre!

2012 egy roppant hosszú év volt, máshonnan viszont hihetetlenül rövid. Ugyanakkor ez is pont ugyannyi napig tartott, mint az összes többi szökőév.

A blogot ketten írjuk. Mindketten idén érettségiztünk.Ezért amíg készültünk rá, és eljutottunk a vizsgáig hosszú volt. Aztán vége lett, észre se vettük és már megint vizsgázunk. 


Ide július óta írunk. Egy csomó témát érintett, többnyire Krisztián. Én egy másik oldalát nézem a dolgoknak. Volt, hogy csúnyán kiborultam, azért elnézést kérek. De most vegyünk elő még egy utolsó témát egy fantasztikus év utolsó napján.

Ritkán mondom ezt évvégén, hogy jó volt. Ez jó volt. Számomra. Másnak lehet, hogy egy 2011nek felelt meg.

2013 lesz az első év 1987 óta, amiben 4 különböző számjegy szerepel. Számjegyek összege osztható hárommal, ami öröm, hiszen a prím évek sose szerencsések. 

Évvégi fogadalmak. Egész jó dolog, igaz? Megfogadni, hogy mostantól jobban csinálok mindent. Nem mondok/teszek butaságokat, amiket megbánnék... Olyan ez, mint amikor augusztus végén azt mondjuk: "idén más lesz. Most már szeptembertől tanulni fogok!" vagy mint a fogyókúra...mindig csak holnaptól kezdődik.

A lényeg az, hogy olyat kell megfogadni, ami lehetséges, hogy megvalósul. Ha nagy terveket fogadunk meg az jobb lesz inkább a bakancslistára. Arra még lesz egy egész életed.

Bár szívesen kipróbálnám egyszer azt, hogy azt mondom, ez lesz az utolsó nap az életemben, és mindent amit eddig nem tettem most még megtehetem. Holnap már nem.

A befőttes üvegbe teszem: 
  1. egyetek,
  2. nevessetek,
  3. aludjatok sokat
  4. értékeljétek a világ apró örömeit és
  5. ne sikoljatok(eh? hogy van a "siklik"-nek a felszólítója bármilyen személyben?) el a nagy dolgok felett se
  6. énekeljetek!

2012. december 22., szombat

Az orrszarvú, a sárkány és az unikornis keresztezéséből jött létre

Szóval...elkezdtem nagy titokban nézni a "Kalandra fel!"-t. Mivel annyit hallottam róla, és mert az egyik tablóképre az osztálytársam egy-állítása szerint, de most már bizonyítottan- kalandra fel!-es pingvint rajzolt. Ami egy piros tangóharmonikán játszik. De ez lényegtelen.

A mesének annyira pocsék a főcímdala, hogy valami borzasztó. Mindig elámulok amikor meghallok egy-egy új zenét; 7 alaphangból, hogyan képesek még mindig újabb dallamokat kreálni a szerzők, pedig már amikor az ősemberek felfedezték, hogy különböző tárgyakkal hangokat lehet kiadni, kialakult a zene. Ma meg lassan 2013-at (!) írunk, és még mindig tudnak újat alkotni. Félelmetes.

Tény, hogy rengeteg az olyan dallam ami hajaz egy, már meglévőre, de attól függetlenül mégis létrejönnek. Manapság sokat szidják a mai zenét, hogy mennyire igénytelen, és csak régen volt az igazi. Ezek azok, akik nem képesek fejlődni a korral, és inkább szidják a fiatalokat, és az ő zenéjüket, ahelyett, hogy egy kicsit megerőltetnék magukat, és megkeresnék az értékes zenéket. Minden korban voltak előadók, akiknek semmi közük nem volt a zenéhez, mégis felléptek, és voltak sokan akik szerették őket. De pár10 év távlatában nem is emlékszünk rájuk. Vagy éppen egy régebben le sem ejtett énekest ma az egekig magasztalják, viszont amíg élt, enni is alig tudott. Nem éppen igazságos. Persze most mindenki hordja a sírjára a virágot, de van egy olyan érzésem, hogy ez már nem segít a zenei karrierje kialakításában, vagy a megélhetés megteremtésében a szétmálló testnek. Amit kukacok esznek. Évek óta. Már csak csontváza van. Abban a tudatban halt meg, hogy tehetségtelen, mert senkinek nem kell a zenéje. Holott lehet, hogy csak túlszárnyalta korát, és senki nem volt még vevő az újításaira.

Ma is létezik jó zene. Nem kell megállni Nicki Minaj-nál, vagy Justin Biebernél. Ha valaki jó zenét akar hallgatni, az megtalálja. Nem túl szép kijelenteni, hogy nincsen. Meg olyasmiket mondogatni, hogy a mai felgyorsult világ romlott és eltűnt belőle a szépség. Aki ezt mondja, nem is akar jó zenét hallgatni. Vagy inkább romantizáló hajlammal, a régi értékek felé nyúl, ami lehet, hogy nem is olyan nagy érték, mint aminek beállítják. Csak a nosztalgia teszi széppé őket. Például a '90es évek zeneiparáról senki ne mondja nekem, hogy tele volt jó zenével. A helyes megfogalmazás,-ami amúgy minden korra rá illik- volt jó zene is. De ha azt mondjuk, hogy azért hallgatom, mondjuk az Auqa együttes Barbie girl című számát, mert az még jó zene volt...hát...az idő mindent megszépít...

UI.: A címnek egyértelműen semmi köze a cikkhez, de a kíváncsiak hamarabb rákattintanak egy ilyesmire. *kettőspont-nagy "d"*

2012. december 20., csütörtök

Sajnálom VilágVége, de nincs időm meghalni!

Kedves Mindenki! Nem is tudom, mit mondhatnék a világ legnagyobb eseménye előtti órákban. Valószínűleg ezt a cikket kéne a legjobban megírnom, hogy rátehessem a pontot az i-re. Az idők kezdete óta erre az írásra készültem, amit az idők végezeténél tervezek kiadni. Tehát úgy érzem, soha jobb alkalom nem lesz minderre.



A jobb hatás érdekében mindenkinek ajánlom az alábbi linket, ahol jól látható, mennyi időnk van még hátra, és persze a zene is igen jó hozzá. http://www.terriblefate.com/

Mit is kéne most éreznünk? Van aki fél és van aki örül, na meg persze vannak, akik csak röhögnek azon, aki mindezek miatt fél és sajnálja azokat, akik örülnének a Végnek. Az emberiség megoszlik, vannak, akik könnyen bekajálták mindezt, vannak, akik nem.

De miért is terjedt el az egész Világvége mizéria? Aki okos, megkérdezi magában, hogy pontosan melyikre is gondolok. Mert hogy már nagyon sokszor vége lett a világnak és mi mind nagyon sokszor meghaltunk kegyetlen kínok közepette, csak épp annyira lefoglaltak bennünket a mindennapok, hogy nem volt időnk észrevenni. Legutóbb mintha pár hónapja haláloztunk volna el, de egyébként 2011.május 21-én sem kegyelmeztek nekünk az égiek. Legalábbis egy vallási szekta szerint, így ők el is szórták minden pénzüket, hogy úgymond "vagyonos" életmódot élve távozzanak. Persze május 22-én pedig pislogtak, mint a hal a TESCO-s szatyorban, tehát úgymond nekik tényleg eljött a világvége, mikor utcára kerültek emiatt. Aztán mikor megépítették a CERN részecskegyorsítóját, többen is féltek tőle. Egy indiai lány például öngyilkos lett, mert attól félt, hogy az ott zajló kísérletek során keletkezik egy fekete lyuk, mely beszippantja a Földet. Hülyeség, de van benne igazság. Nem lehetetlen, hogy fekete lyuk alakuljon ki, viszont annyira apró, hogy szinte el is "párolog" a másodperc tört része alatt. Elfelejtettünk elhunyni 2000 szilveszterén is, amikor is a Sátánnak kellett volna alakot öltenie, de senki nem látta sehol sem. Valószínűleg ő is inkább szilveszterezett és másnapra a detoxban ébredve el is felejtette, hogy ki ő valójában. De hát hadd bulizzon egy pokoli jót.

Úgy tudom, még volt több világvége is mindezek előtt, de azokat nem ismerem. De vajon minek köszönhető, hogy újból meg kell halnunk? Mindenki tudja, hogy a majáknak. Volt anno nekik egy naptáruk, ami eléggé pontos volt és kicsit más időszámítása van. Egy nagy ciklus vagy korszak (nem is tudom minek nevezzem) 13 baktunból áll. Egy baktun 144 ezer napot jelent és ha lejár a 13 baktun, akkor a maják naptára lenullázódik. Ez az a nagy csoda, amibe annyian belelátják a világok végzetét. És persze mindig van elég hülye, akik frászt akarják hozni a többi hülyére. De emberek, csupán lejárt egy naptár! Ha azzal nincs vége a világnak, hogy Kiszel Tünde naptárakat alkothat, akkor miért lenne baj annyival, hogy nem tarthat a végtelenségig egy ősi nép időszámítása?

De mi is hozza el a világvégét? Idegen test? Más civilizáció? Maga az ember és irdatlan hülyesége? Kiderül, hogy Justin Bieber férfi jellegekkel is rendelkezik? Vajon Berényi Miklóst végleg lelövik? A Pénz & Sárm is kevés már? Más lesz a KTF?

Nos, van itt arról legenda, hogy létezik MÉG egy bizonyos tizedik bolygó a Naprenszerben, a Nibiru. Na, én ezt egy egyszerű gondolattal cáfolnám is. Nem létezhet MÉG egy tizedik bolygó, hiszen a Naprendszernek csak 8 bolygója van. A Plútó 2004 óta törpebolygó. Tehát maximum csak rejtélyes kilencedik bolygó létezhet, de erről senki nem beszél hülyeségeket, szóval valószínűleg nincs. Állítólag ennek a nem létező bolygónak kéne belénk csapódnia úgy kb. holnapra. De akkor már remekül kéne látni az égen, nagyobbnak, mint a Napot. Arról nem is beszélve hogy a gravitációjánál fogva is el kellett volna csípni őt. De senki nem látta még. Mondjuk hozzáteszem, gyanítanak a csillagászok még egy eddig fel nem fedezett bolygót, hiszen a külső Naprendszer gravitációs viszonyai utalnak rá, de semmiképpen nem tudjuk holnap az erkélyről megsimogatni.

Gondoltak itt olyanra is, hogy napkitörés süt meg minket, és habár szokatlanul tevékeny mostanában a mosolygós csillagunk, ha 4 és fél milliárd éven át békén hagyott minket, most miért hentelne le mindenkit? Ráadásul egy világot elpusztító napkitörést is előre lehet jelezni.

Tehát se meteor, se bolygó, se napkitörés. Földönkívüliek? Lehet, de előtte bizonyítani kéne, hogy léteznek földönkívüliek. Különben is, ha itt világvége lenne, csak nem olyan hülyék, hogy itt is maradjanak ők is meghalni.

Hirtelen durva földrengésekről is beszélnek itt, persze nem zárható ki, de esélytelen, hogy a 7 törpe leszállítana nekünk 10 megatonna földrengést, "11 lett, de maradhat-e" alapon még holnapig.

Aztán itt az egycsapásra megjelenő mindent elárasztó szökőkár (majdnem szökőkutat írtam, este van, meg félek is), annyit viszont elmondanék, hogy nem vagyunk mi Atlantisz.

Legvalószínűbb pusztítónak az embert tartom. Az ember horribilis mértékben kellően indokolatlanul hülye ahhoz, hogy egy nap alatt kivégezze az egész bolygót csak azért, mert ez amúgy elterjedt a közhiedelemben. Végül is vannak, akik rendelkeznek atomtöltetekkel, de már csak ha mindenki megzavarodna is és fosztogatásba kezdene félelmében, már az is sok galibát okozna.

De mikor is lenne amúgy világvége? 21-én? De hiszen a Föld különböző részein különböző időzónák vannak. Mi még végignézzük, ahogy Korea elpárolog és megsíratjuk a Gangnam style-t, aztán az amcsik még röhögnek rajtunk egyet? Tehát ők nevetnek a végén? Vagy a bolygó időzónák szerint felszeletelődik és megeszi egy óriási egy foggal rendelkező a semmiben lebegő kisbaba fej, mintha csak több tortaszelet lennénk? (Vajon nyert a tombolán?)

Nos nem tudom mi lesz, egy biztos, meg van rá az esély, hogy szeptember vége felé nagyon sok gyermek szülessen. ( If you know what I mean. )

De lehet, ez okozza a véget megkésve, bár törve nem,
És elszaporodik majd az emberség rendesen.
Ennyi embernek nem lesz elég a kaja,
Hiszen mindent felzabál a sok pelenkás baba.

Magyarul így is úgy is baba lesz a végzetünk. Vagy megesz minket egy óriási babafej, vagy pedig sok kicsi.
De azt is mondják, hogy egy új világ köszönt be holnaptól, mely valamiben teljesen más lesz. Mint amikor valakinek gyereke születik, ami ugyebár egy baba. Tehát a harmadik lehetőség is babákat rejt önmagában. Néhány apának talán a világvége, ha gyerekük születik, de néhány szülőnek egy új korszak kezdődik el.

Két nap múlva elméletileg új cikkel jelentkezem, és habár ha már senki nem is lesz, én még megírom. Pihenjetek, hiszen holnap hosszú napunk lesz, többszörösen elpusztulunk, bár én azt fogom mondani Kaszás bá'-nak (aki egyébként rokonszenvet ápol Kasza Tibivel), és nem csak azért, mert még lesz január 15-én egy szociológia vizsgám, hogy sajnálom, de nincs időm meghalni.

Végére itt van még egy világvége szám a Nickelback-től.
If Today Was Your Last Day
http://www.youtube.com/watch?v=lrXIQQ8PeRs