Ilyen ez a globalizáció...hello, turiszt. du biszt in Budapest. Volt. Ma meg hello vín, ami eddig csak halloween-ként létezett. Nahát. Mindenki rémisztget jó "magyar" szokás szerint, ahelyett, hogy farsangra tartogatnák a jelmezeket.
Az előző bejegyzés is rémisztő kísértetekről, gyermeki agyról szólt. Az én felfogásom szerint...tulajdonképpen az agy, ha úgy vesszük nem is tud felnőni a világhoz. Ugyanúgy be tudunk képzelni ijesztőbbnél ijesztőbb dolgokat, mint egy kisgyerek. Annyi különbséggel, hogy míg egy 5 éves szörnyeket képzel bele a sötét utcába, addig a felnőttek bérgyilkost, ninját ( már nem azt az udvarias fajtát, aki kinyitja előtted az ajtókat, hogy elhidd, hogy az fotocellás), pszichopatákat...és igazából, ezzel ki is merül. (A gyerekek sokkal kreatívabbak, még e téren is.)
De mégis, amikor nyugodt és kiegyensúlyozottnak érezzük magunkat és a világot körülöttünk, el tudunk aludni úgy, hogy a lakás csupán egy fém pöcökkel van elválasztva a külvilágtól, amit tulajdonképpen minden amatőr rabló-tolvaj ki tud nyitni. De mi teljes nyugalommal alszunk. Ugyanígy az ablak is csak egy üveg, amit egy téglával be lehet törni, ha valaki akarja. Ezek a dolgok viszont csak akkor fordulnak meg a fejünkben, ha nincs meg a lelki nyugalom. Az, aki sok horrorfilmet néz, de nem igazán bírja, az nyilván félve húzza szét a zuhanyfüggönyt, mivel gyilkosra, vagy épp vérbe-fagyott hullára számít. Este nem azért félünk kinézni az ablakon, mert a sötéttől félünk, hanem, hogy valaki visszanéz.
Hogyha éjjel megyünk haza, rémeket látva, megparancsolva a nyakunknak, hogy csak előre nézzen, ahelyett, hogy jobbra-balra tekintgetne, már az is segít megnyugodni, ha van valami a kezünkben szorongatni. Nekem is vannak ilyen sztorijaim, elég sok, de a blogban a Vizespoharas lány vagyok. Nem is vagyok ember. És rettenthetetlen. (az egy dolog, hogy aki olvassa, az nyilván tudja, hogy ki vagyok...de hanyagoljuk ezt a tényt.) Szóval jó ez az internet dolog bizonyos értelemben. Elbújhatok egy név mögött...Ha meg kiderül, hogy ki vagyok. Mindegy.
Szokásomhoz híven elkanyarodtam a témától. Na puff.
A lényeg az, hogy ne féljünk kimenni az utcára, mert nem annyira holtbiztos, mint amennyire gyengébb napjainkban beképzeljük, hogy ránk zuhan egy versenyzongora. Vagy egy elefánt. Ninják sem leselkednek ránk minden sarkon dobócsillagokkal felszerelve. Vagy ki tudja. Ha benne vagy a fekete lótuszban, inkább ne menj ki az utcára. Vagy a kiskertbe. Vagy a....oké. Befejeztem.
Ma egy tök általános jelenségről rántjuk le a leplet, mely valószínűleg sok mindenkivel megesett már. Volt már az, hogy a levegő susogása szinte beszélt hozzád, pedig nem is ittál semmit és a vénád se lyukacsos? Természetes dolog.
Szellemek tán, vagy boszorkány
Vagy nagyon mókás csalogány?
Megviccelhet-e úgy fülünk
Hogy többé reszketve ülünk?
Bizonyára sokak ismerik azt a dolgot, hogy horrorfilm. Magyarázni nem kell, aki félős, az fél tőle rendesen, aki nem, az attól még olvashatja tovább ezt a bejegyzést. Horrorfilmek megnézése után a félősek félnek mint az állat, ha kisgyerekről van szó, akkor meg pláne. Nem mernek aludni, minden zajban veszélyforrást látnak, minden árnyékban egy gyilkost, egy szörnyet, minden kattogást lépteknek, és könnyen elképzelhető, hogy az apró ablakrésen behatoló kis huzatot, süvítést rendes emberi hangoknak hallja. Azt hiszi, hogy beszél valaki, el tudja dönteni a személy, hogy férfit vagy nőt hall-e, hogy milyen érzelmi állapotban van, néha még szavakat is kivehet belőle. ( Személyes tapasztalatom van ezzel kapcsolatban, kitérek majd rá.) Tehát a lényeg az, hogy mi hangokat hallunk ilyen esetekben, félünk, parázunk, és ami a baj, hogy valóban olyan így, mintha szörnyek, szellemek lihegnének a nyomunkban. Eljött azonban a kérdés, hogy miért van ez így és mivel magyarázható?
Egyszerű a válaszom: az agy bonyolult.
De, mivel ez számotokra aligha kielégítő, ezért kicsit bővebben elmondom. Az a helyzet, hogy agyunk olyan, mint egy számítógép. Van hardvere, ami ugye maga az agy fizikai része, és van működése, szoftvere, talán ezt nevezik sokan léleknek. Agyunknak különböző programokat kell használnia a különböző feladatokhoz. Vannak működési sajátságai, például nagyon szeret kategóriákban gondolkodni, illetve keresési algoritmusa hasonulásokon alapul. (Tehát simán azt hihetjük egy távoli emberről, hogy a haverunk, mert hasonlít rá, viszont ha megfordul kiderül, hogy csak egy szakállas nő.)
Most én a válasz kedvéért egy működési elvet emelnék ki, ami nem más, mint a modellalkotás. Kobakunk tartalma különböző modelleket alkot annak érdekében, hogy képes legyen feldolgozni a beérkező információkat. Látást vagy éppen hallást. Ugyanazt az információt többféle modell szerint is értelmezni lehet. Látás esetén ezért vannak illúzióink egy-egy trükkös kép láttán. Figyeljük meg alább ezt a kő egyszerű kockát. Kétértelmű, csupán meg kell látnotok. Van, mikor agyatok az egyik modellt használja, és van, mikor a másikat. Átbillen olykor, olykor egyikről a másikra, pedig ugyanazt látjátok. Mintha csak a régi világnézetekről lenne szó. Ugyanazt látták, mégis valaki geocentrikus, valaki meg heliocentrikus világképet látott mindenben.
Egyszer egyik szemszögből látod a kockát, egyszer másikból. Nos, mindezt a hallással is elképzelhetjük. Ugyanazt a süvítő szelecskét hallhatjuk, de mivel többféle modellt használhatunk értelmezésére, így több dolgot is láthatunk/hallhatunk bele. Tehát gondolj bele, parázik a kis gyerek az ágyban, már nedves a pizsamája, és egyfolytában a szellemeken kattog az agya. Persze, hogy az agya szellemekkel kapcsolatos modellt fog alkalmazni és hallja a süvítést, így ebbe a modellbe próbálja a hallott infókat beletuszkolni. Ennyi a nagy rejtély. Nem hinném ,hogy magyarázatra szorul. Aztán előfordul, hogy egyszer csak az agya átbillen a helyes modellre, és akkor már tisztán hallja, hogy az ablak rése süvít, nem pedig Napóleon hívja sakkcsatára a kis öcsköst.
De persze nem csak kisgyerekekkel történik ez meg, de ők fogékonyabbak rá. Felnőttel is megeshet, főleg ha lelkileg olyan. Sok szellemtörténet alapja lehet ez, vagy épp olyan esetek, hogy valaki isteni eredetű hangokat hall a fejében.
Velem is történt ilyesmi jó pár éve. Gondoltam hülyülök és a telefonomat egy madzagon megpörgetve a kamerát elindítom és megnézem, hogyan forog az egész. Nos, nem szédültem bele, viszont úgy hallottam, mintha a visszajátszás alatt valaki folyton azt súgta volna, hogy "Az igazat!" Férfi hangtól származott, leginkább Sirius Black magyar szinkronhangjára hasonlított a hang. (Ne feledjünk, agyunk hasonulásokon elvén is működik.) Ugyanezt hallottam, bármennyiszer hallgattam vissza. És nem tudtam megtalálni a helyes modellt, amivel a valóságot hallhattam.
Vagy még egy másik eset, mikor egy ismerősöm totál azt hitte, hogy be akarnak törni hozzájuk, és kiderült, hogy csak a vihar zörgetett mindent. Egyedül volt otthon, elment az áram. Nos, persze hogy félt.
Ennyi volna mára, talán már azt is kitalálhatjuk, hogy hogyan lehet valaki farkasokkal suttogó...
(Utólag rájöttem, hogy farkasokkal táncoló...na mindegy, pedig jó lett volna.)
Felmerült pár hete egy nagyon fontos kérdés arról, hogy miért is kerek az érme? Sokat gondolkodtam, sok eredményre jutottam, de igazán "tudományosan" nem tudtam megmagyarázni...egészen mostanáig.
Mint tudjuk, az érme kerek. Tök triviális tény, de hányan gondoltak már bele, hogy miért? Én elgondolkodtam és volt egyszer egy nagyon jó ötletem...de elfelejtettem. Aztán jöttek kisebb ötletek, melyekben mások is segédkeztek. Szóba került, hogy azért kerek, mert így nem szúrja ki a zsebet. Nos, lehet, de így is belém tud állni, ha nagyon akar és ráadásul ugyanúgy kiszúrhatja a zsebet...személyes tapasztalat. Szóba jött az, hogy előnye származik ebből az automatákat gyártó cégeknek, mivel a pénz begurul a gépek alá és az is a gyártóké lesz. De nem, mivel rá kellett jönnöm, hogy pénz előbb volt, mint automata. Esetleg gazdaságosabb előállítani? Nem, mert akár lyukas kocka alakú érmék is lehetnének. Voltak tehát ötletek.
De egyszer csak bevillant. Mi egyszer majmok voltunk! Nekik is kellett valamivel fizetni, és számukra az érték a banán volt. Ezért mit lehet tenni? Felvágták a banánt KARIKÁKRA! Ami kör alakú, mint az érme. ők ezzel fizettek, banánkarikákkal. Tök egyértelmű! És mindez nemzedékeken keresztül zajlott le, köztudatba vésődve minden kis majom megtanulhatta azt, hogy az érték kerek kell legyen, bármiből is van. Mindez pedig "átmentődött" az emberiség köztudatába is 3-4 millió év múlva. Banánjuk nem volt, mert a jégkorszakban nem terem olyan, viszont később fémet öntöttek, és belőle értéket és hosszasan elmélkedve a legnagyobb akkori tudós és pénzváltó öntész aludt a fa alatt, majd egyszer csak fejére esett egy banán! Csupán ennyi kellett, hogy régi emlékei visszatérjenek őseitől...
(Kutatótársam Bözse, a majom, és egy banán, ki már nincs köztünk, mert megettem.)
Szerintem nem mindegy, hogy milyen szót használunk. Hülye, ostoba vagy buta...nem mindegy. A hülye szót tartanám társadalmilag a legelfogadottabbnak. Ezen sértődik meg legkevésbé az ember, hiszen általában egy barátunkra legyintve használjuk ha az valami idiótaságot mond, vagy csinál. De a "buta" szó általában úgy hangzik el egy-egy beszélgetésben, hogy az a személy, akire mondjuk, nincs jelen. Azt, hogy "ostoba" , nem tudom besorolni. Talán inkább pejoratív.
Vannak olyan dolgok az életben, amiket mindannyian érzünk, vagy cselekszünk, de nincsen nekik neve, mivel ezek olyan dolgok, amikről nem beszélünk, de azért tudjuk, hogy van. Mint az a kissé kellemetlen érzés, amikor egy olyan székre ülünk le, ami még az előző ember fenekétől meleg. Az ilyesmiket mindenki ismeri, de nincs nevük, ezért mindenki ostobának érzi magát, amiért ilyen dolgokat tesz, érez. Úgy gondoljuk, csak mi érezzük, és ezért kevesebbnek tartjuk magunkat a többi embernél. De tulajdonképpen-ahogy azt az első sorban írtam- mindannyian egyformán ostobák vagyunk. Ezeket a dolgokat gyűjti össze, neveket adva nekik Douglas Adams és John Lloyd könyve a The Meaning of Liff, vagyis Az Éllet Értelme. Ez volt a reklám helye, amúgy meg mindjárt itt a karácsony és már hónapok óta lesem ezt a könyvet mindenhol, de nem találok magyarul, eladót. Semmi célzás.
ui.: a fent említett érzés neve a könyv szerint: poplangy.
Még egy kavics is megmondja bárkinek, hogy létezik türkizzöld.
Kedves felvilágosulatlan társaim! Ezennel kijelentem, hogy igen, létezik türkizzöld.
Bármennyire is szeretnék egyesek, hogy nekik legyen igazuk, sajnos nincs. Ki döntötte el, hogy nem létezik türkizzöld? Benne van a Bibliában, hogy átok a türkizzöldikékre(türkizzöldpártiak)? Nincs! Ne higgyetek az idióta ferdítéseknek, melyek szeretnék azt elhitetni veletek, hogy türkizkék létezik csak. Ez a türkizkékikék (türkizkékpártiak) egy trükkje, hogy egyeduralomra juthassanak. Különben is, az van, amit kitalálsz és meglátsz. Ne engedd, hogy mások korlátozzák szemed és kreativitásod. Bármennyi zöldet létrehozhatok, vagy bármennyi türkizt is. Alkossunk akkor már Türkizsárgát, türkizpirosat is, vagy türkiztörököt, vagy töröktürkizt, esetleg törökméztürkizt!
Az alábbi linkeken bárki láthatja kedves barátaim, hogy mindkettő önálló létező. Önálló morfológiai és genetikai tulajdonságokkal bírnak, önálló filogenetikai csoportot alkotnak. Csupán az egyikről kevesebben tudnak, de ők az egyedibbek. Így tehát hajrá türkizzöldikék! Türkizzöld van, volt lesz és olyan nincs, hogy nincs!
"Turquoise /ˈtɜrkɔɪz/ or /ˈtɜrkwɔɪz/ is a blueish tone of green."
Mai gondolatom roppant egyszerű, még csak bevezetőt sem igényel.
Az a helyzet, hogy mindenki mondogatja, hogy tanulni kell, különben buták leszünk, tanuljunk, mert kell az élethez és hasonlók. Nos, igazuk van, kell az élethez, de én azt mondom, hogy akármennyit is tanulunk, legyen az kevés, semmi vagy nagyon sok, mi így is úgy is hülyék maradunk.
Nézzük csak meg. Ha nem tanulunk, vagy csak alig, akkor nem tudunk semmit, hülyék leszünk. Ez nem bonyolult, egy hülye is megérti. Ha sokat tanulunk, új dolgokat tudunk meg. De mindent mi sem tudunk, így ha valamiről megtudunk valamit, felmerül egy csomó újabb kérdés azzal kapcsolatban. Aztán azokat is megértjük, jönnek az újabb bonyodalmak. A válaszok egyre kevesebb arányban lesznek a kérdésekkel szemben, és a kérdések száma exponenciálisan nő. Ha a tudásunk egy buborék térfogata és ez nő, akkor egyre nagyobb lesz a buborék azon felülete, mely érintkezik az ismeretlennel, tehát ami nincs a buborékban. Minél többet tudunk, annál inkább rá kell jönnünk, hogy semmit sem tudunk. Így az ember hülyének érezheti magát, ha be meri ismerni. Tehát, ha sokat tanulunk is hülyék leszünk.
Azt ajánlom mindenkinek, hogy tűzze ki célul azt, hogy hülye legyen! Mindenképpen sikerülni fog, és nem éri kudarc. Akár tanulunk, akár nem, így is, úgy is hülyék leszünk...
Az emlékek menedzselését nagyrészt a Hippocampus végzi
Mindenki számára ismeretes az amnézia, amikor bizonyos dolgokra, vagy egyáltalán semmire nem emlékszünk életünkből. A memóriának viszont létezik egy totál más végkifejlete is, amikor mindenre emlékszel. Ez a hipermnézia, a világ egyik legritkább betegsége.
Miért mondom, hogy ritka? Eddig, ha jól tudom összesen 4 embernél diagnosztizálták ezt a problémát, és valószínűleg az egész Földön kb. 20 ember szenved ebben a betegségben. Habár sokan mindent megadnának azért, hogy mindenre emlékezzenek, és ritka jó memóriájuk legyen, a hipermnéziások azok, akik mindent megtennének azért, hogy alig emlékezzenek valamire.
A probléma az agyban keresendő persze, úgy néz ki nagyon nem működik az emlékeket törlő mechanizmus. Sokat vizsgálódtak már az üggyel kapcsolatban, valószínűleg egy fehérje alul termelése okozza a gondot. Ha a fehérjéből sok van az adott egyén fejében, akkor nehezebben képes tanulni. Egerekkel folytattak ez ügyben kísérletet.
A hipermnéziának köszönhetően az emberek egész életük minden percére emlékeznek...nagyon is jól. Ha mondunk nekik egy dátumot és egy órát, percet, ők tudják mit csináltak, milyen ruhát hordtak, milyen volt az időjárás, hogy érezték magukat akkor. Ódákat tudnak zengeni egyetlen percről is, mely több mint 20 éve, vagy még régebben történt meg velük. Ez lehet hasznos, de egyébként nagyon rossz. Mentálisan kikészíti őket. Tűélesen emlékeznek minden pillanatra, így minden rosszra is. Családi tragédiákra, halálozásokra, cikis, égő helyzetekre, traumákra, bántalmazásokra. Önmaguk gondolatainak nem képesek gátat szabni, és sajnos kontrollálatlanul törnek elő az emlékeik rohamszerűen. Állandó félelemben élnek, mert bármikor beugorhat egy rossz emlék, és főleg, hogy ettől rettegnek, még csak rosszabb lesz a helyzet.
Nem is akarom túlspilázni a dolgot, ne legyetek hipermnéziások! De ezt nem Ti döntitek el, hanem az agyatok, hogy mikor is kattan be halálotokig.
Föld. Az egyetlen ismert bolygó, ahol élet található. Még...mert lett egyszer az ember.
A bolygók nagy része rideg, kietlen, számunkra barátságtalan hely. Nincs ez másképp az aszteroidákkal, üstökösökkel sem. A csillagok, fekete lyukak, neutroncsillagok és társaik szintén károsak lennének az egészségre. Bár tény, hogy mértek már 26°C-os barna-törpét és azt lehet kibírnánk hőmérséklet szempontjából, de nincs ott semmi, csupán anyag, és erős gravitáció, aminek hála valószínűleg a fejünk pillanat alatt keresztülutazna a testünkön.
A mi bolygónk nagyon speciálisnak mondható. Épp megfelelő távolságra található csillagától, így se nem forró, se nem hideg a felszíne. A Nap pedig olyan típusú csillag, melynek mérete lehetővé teszi hosszú életét, és így esélyt és időt ad a földi bioszférának, hogy kifejlődjön. A Naprendszerben gázóriások keringnek, akik kiszűrik az üstökösök és aszteroidák nagy részét, így kevesebb pofont kapunk. A Föld kellően könnyű ahhoz, hogy a hidrogén és hélium elszálljon, de a többi fontos gáz megmaradjon légkörében. Idővel szert tett egy holdra is, a Holdra, mely szintén védőpajzs, valamint lassítja a Föld forgását, stabilizálja pályáját, csökkenti a viharok erősségét (a Coriolis-erővel áll kapcsolatban mindez). És természetesen az élet szempontjából az egyik legnagyobb kincs, hogy folyadékfázisban van meg a víz. Az élet általános közege, nagyon fontos.
A víz körforgása különböző kémiai és fizikai és biológiai reakciókat indítottak el. Egyedi időjárás, megannyi szerves és szervetlen anyag, valamint élet jellemzi. Mindezek nagyon bonyolult hálózatokat alakítanak ki, nem tudjuk számításba venni az összes állandót, mi csupán annyit látunk, hogy az élet zajlik, az időjárás változik, bolygónk szemgyönyörködtető helyenként és az RTL 2.
De egyszer csak lett az ember. Eleinte nem volt gond, mint az összes többi élőlény terhelték a környezetet. Csak hogy az ember kultúrájában alapvető az eszköz. Ehhez pedig nyersanyag kell, nyilván a környezetből. Még néhány dárda és kőszerszám belefért. De már 10 ezer évvel ezelőtt is olyan nagy hatást gyakoroltak az élővilágra, ahol éltek, hogy nagyon. Nem csak egy fajt pusztítottak, vagy sodortak a kihalás szélére őseink azóta. Mamutok, gyapjas orrszarvúak, barlangi medvék, dodók, emuk, erszényes farkasok, megannyi növényfaj, komplett élőhely, és lassan már az RTL helyét is átveszi, az RTL 2.
Minden élőlény terheli a környezetét, a baj csupán ott van, hogy az ember más. Az ember sokkal nagyobb mértékben, ráadásul olyan anyagokat vagyunk képesek létrehozni, melyek nem természetesek, így nagy részük nem bomlik le, mi meg nem bontjuk le, mert drága volna. Nem minden fenyőfán terem radioaktív urán, de még a medve sem pet palackból van. De az a baj, hogy a sirályok már igen, csak nézzétek meg ezt a képet. Ez csak apró kár ahhoz képest, amiket teszünk. Összeszedik ezeket a vackokat, és belehalnak abba, hogy már több bennük a műanyag, mint a madár. Így már nem lesz többé a madár az ász.
Egy sor olyan vegyianyagot termelünk, mely mindenkire káros. Az állatokra. A növények betegek lesznek. Az ember pedig hogy megússza elkülöníti valahova a veszélyes hulladékot. Hova? Az állatok és növények nyakába. A gombák és mikroorganizmusok sincsenek mindig veszélytelen állapotban, bár rajtuk kevésbé látszik meg a hatásunk, főleg mert annyian vannak.
Ahhoz képest, hogy az ember általánosságban a legokosabb fajnak gondolja magát, igen csak felelőtlen. Sokan csak azt mondják, hogy az ember azért emelkedik ki a többi lény közül, mert van öntudatunk. Nos, úgy néz ki sokat érünk vele, mert nem csak másokat büntetünk jelenlétünkkel, hanem önmagunkat is. Olyan társadalmi rendszerben élünk, ami a vágyak kielégítését óhajtja végrehajtani, minden áron! Nem számít, hogy közben elfogy alattunk a Föld. A vezetők önzők és kapzsik (mert végül is csak ilyenek lehetnek igazi vezetők) és ha van is egy kisebb csoport, kik javítani akarnak a Föld minőségén, a vezetők nem fogják ezt segíteni. Tipikusan ilyen a károsanyag-kibocsájtás a levegőbe. Voltak konferenciák, melyeknek célja az volt, hogy csökkentsék mindezt, viszont azok, akik a leginkább tehetnek minderről, nem fogják fő bevételüket visszavetni csak azért, hogy néhány állat jobban legyen. (Most név nélkül az USA-ra gondoltam.) Ráadásul az erdőket is írtjuk szép számmal, pedig ők tisztíthatnának a levegőn. Mindent beépítünk, amit csak lehet, mert lassan nem férünk el. Még szerencse, hogy a Holdon meg a Marson nincs élet, így nincs mit elrontani, ha odáig jutunk.
A fenntartható fejlődés egy mese, csak törekedni lehet rá, de elérni nem. A lényege az lenne, hogy úgy fejlődjünk, hogy az utódnemzedék ne szenvedjen bármilyen kárt a mi fejlődésünkből. Pedig fognak.
Nem csak fájdalmasan hülyék és felelőtlenek vagyunk, hanem veszélyesek is. Egymást írtjuk, mert a másiknak olyanja van, ami nekünk is, csak vegyük már el az övékét. Egymást írtjuk, mert az a nép mást gondol a világról, más a vallása, és nekünk az istenünk azt parancsolta, hogy akkor öljük meg őket. Egymást írtjuk a pénzért, meg azért is, hogy elvehessük más területét és mi szennyezhessük azt. Lassan minden negyedik amerikai garázsban lesz egy atombomba. Hiszen már annyi van, hogy legalább 10-szer elpusztíthatnánk a Föld minden porcikáját, és még a Naprendszer néhány más objektumára is jutna egy két ajándék a földi "Paradicsomból". Greetings from Earth
Olyanok vagyunk, mint a kisgyerekek, akik mindent meg akarnak kapni, és amíg nem lesz a kezük között, képesek vagyunk bármit feláldozni, bárkiben kárt tenni, csak hogy nekünk legyen jó. Persze ha először komolyabban beüt a balsors, akkor már mindenki vagy nyígni fog, amiért nem tettek semmit, mikor még lehetett volna, vagy ami szerintem valószínűbb, ujjal mutogatnak egymásra. Pedig ha mindenki magára mutogatna, könnyebb lenne. De az ember arrogáns, saját hazáját, csoportját, csapatát nem fogja hibáztatni, mert ők a legjobbak és más a rossz.
"-Az én vallásom a legjobb!
-Miért?
-Csak!"
"- Mindörökké DVTK!
-Miért?
- Csak!"
És mi az, amit hallani nem fogunk? A következő.
"-A mi bolygónk a legjobb, éljen a Föld, védjük őt!
-Miért?
-Csak!"
Az a baj, hogy nem csak önmagunk alatt vágjuk a faágat, hanem az egész fa törzsét, tehát más levelek is veszélybe kerülnek miattunk. Ez már visszafordíthatatlannak mondható, illetve nem lenne az, de ahhoz elég sok embert meg kéne ölni.
Ha már voltunk olyan taplók,
Hogy elloptuk a bolygót,
Legalább viselhetnénk gondját,
És ne ássuk a sírját!
Tény, hogy előbb-utóbb megszűnik az élet a Földön, ha a Nap vörösóriás ciklusba ér, viszont így tényleg előbb lesz, mint utóbb. De, a Föld egyenlőre szerelembe esett az emberiséggel, és még ki kell hevernie minket. Mi vagyunk a drog a Föld szervezetében.
Már kezdem érteni, miért nem találunk olyan legendás lényeket, mint a Yeti, Nessie, Chupacabra, és egyéb mitikus lények. Valószínűleg ők a legokosabbak, mivel elbújnak előlünk. És mind tudjuk mi történne, ha egyszer előkerülnének. Nem ők boncolnának fel minket.
Végezetül mutatnék egy videót arról, hogy mit teszünk épp tönkre, ami nélkülünk is tökéletesen üzemel.
Akár hiszik sokan, akár nem, de szinte a szemből lehet a legtöbb érzelmet kiolvasni. Hiába próbálnánk elrejteni érzelmeink, vagy fizikai állapotunk, szemünk akkor is, mint két ablak betekintést enged agyunk szegleteibe...olyan területekre, melyekről mi sem tudunk.
Bármikor, ha ránézünk valakire, ha kapcsolatba kerülünk valakivel, akkor valószínűleg szemünkön keresztül történik meg a kapcsolatfelvétel. Sok mindent leolvashatunk a másik tekintetéről: ő vajon figyel-e ránk, érdeklődik-e irántunk, hogy érzi magát testileg és lelkileg. De miért ennyire őszinte szervünk a szemünk? Sok vegetatív funkciónk hatása látszik rajta, melyet mi akaratlagosan nem tudunk befolyásolni, csupán tudat alatti gondolataink és testünk állapota. Ezen kívül a szem felelős a látásért, és mivel ez az elsődleges információforrásunk, sokat elárul rólunk.
Elmeséli, hogy mit nézünk, kit nézünk. Régen pl. sokat segített a vadászatban az ősembereknek, amikor is inkább csendben kellett lenniük. Mivel nekünk jobban látszik a fehér szaruhártya az íriszünk körül, így jól meg lehet állapítani, merre tekintünk. Egy kutyánál nem biztos, hogy ilyen jól működik a dolog. Nekünk viszont elég szemünkkel "integetni". Szemünk körül látszik a fáradtság, látszik, hogy valamit unalmasnak tartunk-e vagy nem. Látszik az, hogy a messzeségbe meredve épp elmélkedünk valamin, látszik a szapora pislogásunkból, hogy idegesek, zavartak vagyunk-e. Ha lesütjük szemünk, akkor szégyelljük magunkat, ha hazudunk, akkor kerüljük a szemkontaktust társunkkal. Ha balra tekintünk, akkor gondolkodunk, merengünk, ha jobbra, akkor valószínűleg emlékeket idézünk fel. Ezeken kívül még sok nézésmód van, pl. hivatalos nézés, bizalmas nézés, oldalpillantás és stb.
Szemünk pupillája viszonylag sokat elárul még rólunk. Ha valaki izgalomba jön, kitágul a pupillája, a dühös emberé pedig összeszűkül. A szerelmes emberek általában kitágult pupillával tekintenek egymásra, ezért is meghitt és kellemes számukra a félhomály. De ugyanúgy a csecsemők és kisgyerekek is tágult pupillával pillantanak a felnőttek felé. A szerelmes emberekről még elmondható az is, hogy tudat alatt egymás szemében a pupilla tágulását keresik, mely izgalomba hozhatja őket.
A szem vizsgálata az orvos számára sokat elárul testünk állapotáról. Elsősorban az érrendszerünkről, hiszen, szemfenekünkön remekül látszanak az erek. Ha ott elváltozás van, akkor valószínűleg máshol is a testben. Így észrevehető az érelmeszesedés, cukorbetegség, rög valahol a nyaki erekben.
Vannak még ilyen ezoterikus dolgok is, mint hogy bizonyos pöttyök bizonyos szervi betegségekkel függnek össze, de ez aligha igaz. Bár új kutatások a szem mintázatát összefüggésbe hozzák agyunk felépítésével, hiszen bizonyos szemeket alakító gének szerepet kapnak a homloklebeny kialakításában is.
Leggyakoribb a barna szemszín, ez mondható alapnak. A sötét szín Afrikában millió évekkel ezelőtt jól védte szemeinket a napfénytől. Kialakult azonban pár ezer évvel ezelőtt egy mutáns változat, a kék szín, mely azért kék, mivel kevesebb pigmentet tartalmaz az írisz. A kék szemű emberek mind egy ősre vezethetőek vissza. A legritkább szín pedig a zöld, mely az emberek 2%-ának adatott meg. Persze vannak még spéci esetek, ha valaki albínó, akkor nincs pigment, így a vörös szín látszik a szivárványhártyában. Heterokrómoknak mindkét szemük eltérő színű, illetve vannak az úgynevezett színváltós szemek is. Náluk csupán úgy látjuk, hogy más megvilágításban másképp fest látószervük. Egyszerű fizikai illúzió, fénytörés szerűség.
Tekintsünk le, vagy fel, de előbb-utóbb önmagát bújtatja Világunk...
Ma két régi elképzelésem kap itt helyet, pontosabban csak egy, mert a másikat nincs kedvem leírni. Mindkettő arról szól, hogy vajon az egész világmindenség, hogyan is épül fel, csak nagyon kicsit más szemszögből, mint a többi elképzelés.
Általában úgy képzelik el a világot, hogy egy végtelen akármi, ami vagy folyamatosan tágul örökké, vagy tágul, majd összehúzódik (pulzáló világ), vagy tágul és összeomlik. Ezen elképzelések végül is az Univerzum életéről szólnak, amire én gondolok az a felépítése. Persze előző elméletek úgy képzelik el az egészet, hogy a világ valószínűleg egy gömb alakú kiterjedéssel rendelkezik, esetleg sosem juthatunk ki belőle, mert a tér pont a gömb alakja miatt visszagörbül önmagába úgy, hogy észre sem vennénk. Ezen világnézetek szerintem nagyrészt egy szinten kezelik a Mindent, én viszont most szeretném lépcsőkre felosztani az egészet.
Gondolkozzunk mérettartományokban, ahol a mi világunk a kiindulási alap. Azt látjuk, amit látunk, se többet, se kevesebbet. Nevezzük ezt normál világnak. Innen indulhatunk lefelé és felfelé is. Lefelé már csak optikai segédeszközökkel láthatunk, és ott sem örökké, mert a technika nem olyan fejlett még. Mindez igaz a felfelé, vagyis a makrovilág felé tekintéskor is.
Mondanivalómat nem szeretném túlspilázni, roppant egyszerű. Ahogy mikroszkópunkkal lefelé tekintünk, azt látjuk, hogy a mikrovilág, és annak építőelemei felépítik a mi világunkat. Akkor miért ne lehetne, hogy a mi világunk is felépít egy makrovilágot? Ugyanúgy, ahogy mi világunkat részecskék, atomok alkotják, úgy a mi mérettartományunk bolygói, csillagai, galaxisai, galaxisvárosai, galaxishalmazai is lehetnek egy, a tőlünk sokkal nagyobb makrovilág részecskéi. Lehet, hogy a mi világunk részecskéi is csillagszerű akármik a maguk világában, és ott is nagyon apró lények élnek. Mi is részecskéken belül élő lények vagyunk, és ugyanígy felettünk álló szinteken is élnek, és lehet, hogy még látnak is minket műszereikkel. Nézik, ahogy mi apró lények lakjuk az ő világuk alkotóelemeit. És ők is csak részecskéken élő lények, akiknek a normális világa csupán egy mikrovilág, egy másik világnak. A sor pedig akár örökké folytatható.
Ha ez így van, akkor az idő teljesen másképpen zajlik. Tudjuk, hogy a molekulák szintjén nagyon gyorsan zajlanak a folyamatok és minél lejjebb haladunk, ez még inkább gyorsul. Felfelé haladva a felettünk álló élőlényeknek mi vagyunk elképesztően gyorsak, ők viszont számunkra láthatatlanok, mivel az ő gyorsaságuk oly lassú, hogy mi nem is érzékeljük. Ha lefelé nézünk, akkor ott is láthatatlanok számunkra az élőlények, mivel annyira gyorsan lezajlik az életük, hogy nem láthatjuk őket, meg persze aprók is. Lehet annyi ideig van komplex kis univerzumuk, amíg két atom ütközik, vagy két részecske, és a mi világunk is lehet olyan lassú a felettünk állóknak, hogy mi is csupán két atom ütközése közt élünk, és ezen időtartománynak is csak a tört részéig. Így valószínűleg ők sem láthatnak minket. Talán az Ősrobbanás csupán néhány óriási makrovilág részecskéjének ütközésének eredménye, amit más felettünk álló lények egy hadronütköztetőben hajtottak végre.
Az egész olyan, mintha egy spirál/csigalépcső közepén állnánk...egy végtelennek tűnő nagyon magas csigalépcsőre gondoljunk. Ahol állunk, ott nagyjából szét tudunk nézni és a legközelebbi lépcsőfokokat még tudjuk vizsgálni. De ahol már kanyarodik a lépcső, ott már a takarásba került részről fogalmunk sincsen. Persze olyat is csinálhatunk, hogy különböző eszközöket használva kihajolunk a lépcsőből és fel, illetve letekintünk. Amikor letekintünk eszközeinkkel (mikroszkópok), akkor ellátunk az eggyel, vagy kettővel lentebbi szinten elhelyezkedő lépcsőfokokra, de aztán azon szintek kitakarják a még lentebbieket. Középen lenézhetünk, és láthatjuk, hogy egy óriási lyuk tátong alattunk, de azzal nem vagyunk kisegítve, mert nem ott a lényeg, hanem a lépcsőfokokon, de helyzetünk és kicsinységünk miatt mi nem vagyunk képesek mindent látni. Felfelé ez ugyanúgy igaz, akkor teleszkópokkal tekintünk a felsőbb szintekre. A lépcsőn lefelé egyre gyorsabban telik az idő, fent pedig egyre lassabban. Ez kicsit passzol is egy régi felméréshez, miszerint pl. egy 10 emeletes házat megnézve az alsó szinteken gyorsabban telik az idő, mint a legfelsőn. Az eltérés atomórával kimutatható mennyiségű csupán. De gondoljunk az elméleti kísérletre, amikor is két iker közül az egyik kirepül a Föld köré űrhajóval, és ott kevésbé öregszik meg. Nos, ha a lépcsőn feljebb kerülne elméleti ikertestvérem, akkor ő bizony a lassabb időlefolyás miatt ott kevésbé öregedne, mint én. Mert a mi világunk gyorsabban zajlik, mint a felsőbb szintek.Az idő sebessége fordítottan arányos egy test sebességével.
Hogyan lehetne utazni a lépcsőfokok között? Fénysebesség? Fénysebességgel begyorsulunk, de elméletileg a fénysebességgel utazó egyének nem öregednek, hiszen ott az idő nincs rájuk hatással, vagy éppen lassabban telik számukra? Ha ez igaz, akkor így képesek vagyunk feljebb kerülni a lépcsőfokon. Aztán az ottani világnak is lehet egy saját fénysebessége, mely x-edik hatványa a miénknek és így tovább. Miért is kéne begyorsulni ahhoz, hogy feljussunk egy szintre, holott lassabban telik az idő? Lehet felmerül valaki fejében a kérdés. Ja, és értelemszerűen le kellene lassulnunk ahhoz, hogy lejjebb jussunk. Képzeljük el, hogy a lépcsőn valamilyen anyag áramlik, aminek vízszerű képessége van. Ez a víz fentről folyik lefelé nagy sebességgel. Annyira nem nagy sebességű, hogy minket lejjebb mosson alsóbb szintekre, mivel nekünk is van egy állandó sebességünk, mintha pisztrángok lennénk, akik folyamatosan úszkálnának felfelé állandó sebességgel, így úgy tűnik, mint akik egy helyben állnak. Ahhoz, hogy lejjebb jussunk lassítani kell és így a víz lejjebb sodor bennünket. Ha feljebb szeretnénk jutni, akkor egyre inkább gyorsítani kell és így legyőzzük a felénk tartó sodrást, ergo szintet lépünk. Habár 80-as szintű paladinok nem leszünk, viszont egy állandó magasabb sebességre való beállással betekintést kaphatunk a felsőbb szintre. Az egész világ egy lépcső, mely spirális alakú, és fentről folyik lefelé a víz, mely rendben tartja a világ alkotóelemeit, részecskéit, a helyén így nem omlik össze alulról, mint egy kártyavár. Felfelé haladva pedig egyre erősebb a sodrás, mert közeledünk a forráshoz. A forrás lehet akár egy isten is...vagy a Vízöntő nevű legendás horoszkóp.
A víz pedig simán lehet a természeti törvények metaforája...melynek tulajdonságai lépcsőfokról lépcsőfokra változnak, hiszen a sodrás erőssége is elgyengül egyszer...
Frissítés: Arra jutottam, hogy ezen elképzelésem passzolhat egy másik cikkemben leírtakhoz is és kiegészítik egymást, így szépen lassan összeállhat egy Világegyetemet leíró modellem. Ha az alábbi cikkben említett buborékokra visszaemlékszünk, akkor írtam, hogy egy bizonyos szökési sebességet kell elérni ahhoz, hogy kijuthassunk ebből a világból. Ez a bizonyos szökési sebesség lehet az a sebesség, mellyel egy lépcsőfokot léphetünk. És minden nagy buborék metaforikusan helyettesíthető egy-egy lépcsőfokkal, persze a lépcsőfokokhoz rendelt buborékok mindig máshogyan néznek ki, önmagukba más lépcsőfokokat is foglalhatnak. Míg a spirális lépcső a szökési sebességeket írja le, és azt, hogy miért is kell sebesség az időgyorsításhoz, lassításhoz, addig a buborékmodell azok egymáshoz való viszonyát, illetve a tér tágulását. Bár a spirális lépcső bevezetése mégis csak azt sejtetné, hogy léteznie kellene időnek. Ezen még el kell gondolkodnom...
De mégis, amikor nyugodt és kiegyensúlyozottnak érezzük magunkat és a világot körülöttünk, el tudunk aludni úgy, hogy a lakás csupán egy fém pöcökkel van elválasztva a külvilágtól, amit tulajdonképpen minden amatőr rabló-tolvaj ki tud nyitni. De mi teljes nyugalommal alszunk. Ugyanígy az ablak is csak egy üveg, amit egy téglával be lehet törni, ha valaki akarja. Ezek a dolgok viszont csak akkor fordulnak meg a fejünkben, ha nincs meg a lelki nyugalom. Az, aki sok horrorfilmet néz, de nem igazán bírja, az nyilván félve húzza szét a zuhanyfüggönyt, mivel gyilkosra, vagy épp vérbe-fagyott hullára számít. Este nem azért félünk kinézni az ablakon, mert a sötéttől félünk, hanem, hogy valaki visszanéz.
