 |
| Tekintsünk le, vagy fel, de előbb-utóbb önmagát bújtatja Világunk... |
Ma két régi elképzelésem kap itt helyet, pontosabban csak egy, mert a másikat nincs kedvem leírni. Mindkettő arról szól, hogy vajon az egész világmindenség, hogyan is épül fel, csak nagyon kicsit más szemszögből, mint a többi elképzelés.
Általában úgy képzelik el a világot, hogy egy végtelen akármi, ami vagy folyamatosan tágul örökké, vagy tágul, majd összehúzódik (pulzáló világ), vagy tágul és összeomlik. Ezen elképzelések végül is az Univerzum életéről szólnak, amire én gondolok az a felépítése. Persze előző elméletek úgy képzelik el az egészet, hogy a világ valószínűleg egy gömb alakú kiterjedéssel rendelkezik, esetleg sosem juthatunk ki belőle, mert a tér pont a gömb alakja miatt visszagörbül önmagába úgy, hogy észre sem vennénk. Ezen világnézetek szerintem nagyrészt egy szinten kezelik a Mindent, én viszont most szeretném lépcsőkre felosztani az egészet.
Gondolkozzunk mérettartományokban, ahol a mi világunk a kiindulási alap. Azt látjuk, amit látunk, se többet, se kevesebbet. Nevezzük ezt normál világnak. Innen indulhatunk lefelé és felfelé is. Lefelé már csak optikai segédeszközökkel láthatunk, és ott sem örökké, mert a technika nem olyan fejlett még. Mindez igaz a felfelé, vagyis a makrovilág felé tekintéskor is.
Mondanivalómat nem szeretném túlspilázni, roppant egyszerű. Ahogy mikroszkópunkkal lefelé tekintünk, azt látjuk, hogy a mikrovilág, és annak építőelemei felépítik a mi világunkat. Akkor miért ne lehetne, hogy a mi világunk is felépít egy makrovilágot? Ugyanúgy, ahogy mi világunkat részecskék, atomok alkotják, úgy a mi mérettartományunk bolygói, csillagai, galaxisai, galaxisvárosai, galaxishalmazai is lehetnek egy, a tőlünk sokkal nagyobb makrovilág részecskéi. Lehet, hogy a mi világunk részecskéi is csillagszerű akármik a maguk világában, és ott is nagyon apró lények élnek. Mi is részecskéken belül élő lények vagyunk, és ugyanígy felettünk álló szinteken is élnek, és lehet, hogy még látnak is minket műszereikkel. Nézik, ahogy mi apró lények lakjuk az ő világuk alkotóelemeit. És ők is csak részecskéken élő lények, akiknek a normális világa csupán egy mikrovilág, egy másik világnak. A sor pedig akár örökké folytatható.
Ha ez így van, akkor az idő teljesen másképpen zajlik. Tudjuk, hogy a molekulák szintjén nagyon gyorsan zajlanak a folyamatok és minél lejjebb haladunk, ez még inkább gyorsul. Felfelé haladva a felettünk álló élőlényeknek mi vagyunk elképesztően gyorsak, ők viszont számunkra láthatatlanok, mivel az ő gyorsaságuk oly lassú, hogy mi nem is érzékeljük. Ha lefelé nézünk, akkor ott is láthatatlanok számunkra az élőlények, mivel annyira gyorsan lezajlik az életük, hogy nem láthatjuk őket, meg persze aprók is. Lehet annyi ideig van komplex kis univerzumuk, amíg két atom ütközik, vagy két részecske, és a mi világunk is lehet olyan lassú a felettünk állóknak, hogy mi is csupán két atom ütközése közt élünk, és ezen időtartománynak is csak a tört részéig. Így valószínűleg ők sem láthatnak minket. Talán az Ősrobbanás csupán néhány óriási makrovilág részecskéjének ütközésének eredménye, amit más felettünk álló lények egy hadronütköztetőben hajtottak végre.
Mondanivalómat nem szeretném túlspilázni, roppant egyszerű. Ahogy mikroszkópunkkal lefelé tekintünk, azt látjuk, hogy a mikrovilág, és annak építőelemei felépítik a mi világunkat. Akkor miért ne lehetne, hogy a mi világunk is felépít egy makrovilágot? Ugyanúgy, ahogy mi világunkat részecskék, atomok alkotják, úgy a mi mérettartományunk bolygói, csillagai, galaxisai, galaxisvárosai, galaxishalmazai is lehetnek egy, a tőlünk sokkal nagyobb makrovilág részecskéi. Lehet, hogy a mi világunk részecskéi is csillagszerű akármik a maguk világában, és ott is nagyon apró lények élnek. Mi is részecskéken belül élő lények vagyunk, és ugyanígy felettünk álló szinteken is élnek, és lehet, hogy még látnak is minket műszereikkel. Nézik, ahogy mi apró lények lakjuk az ő világuk alkotóelemeit. És ők is csak részecskéken élő lények, akiknek a normális világa csupán egy mikrovilág, egy másik világnak. A sor pedig akár örökké folytatható.
Ha ez így van, akkor az idő teljesen másképpen zajlik. Tudjuk, hogy a molekulák szintjén nagyon gyorsan zajlanak a folyamatok és minél lejjebb haladunk, ez még inkább gyorsul. Felfelé haladva a felettünk álló élőlényeknek mi vagyunk elképesztően gyorsak, ők viszont számunkra láthatatlanok, mivel az ő gyorsaságuk oly lassú, hogy mi nem is érzékeljük. Ha lefelé nézünk, akkor ott is láthatatlanok számunkra az élőlények, mivel annyira gyorsan lezajlik az életük, hogy nem láthatjuk őket, meg persze aprók is. Lehet annyi ideig van komplex kis univerzumuk, amíg két atom ütközik, vagy két részecske, és a mi világunk is lehet olyan lassú a felettünk állóknak, hogy mi is csupán két atom ütközése közt élünk, és ezen időtartománynak is csak a tört részéig. Így valószínűleg ők sem láthatnak minket. Talán az Ősrobbanás csupán néhány óriási makrovilág részecskéjének ütközésének eredménye, amit más felettünk álló lények egy hadronütköztetőben hajtottak végre.
Az egész olyan, mintha egy spirál/csigalépcső közepén állnánk...egy végtelennek tűnő nagyon magas csigalépcsőre gondoljunk. Ahol állunk, ott nagyjából szét tudunk nézni és a legközelebbi lépcsőfokokat még tudjuk vizsgálni. De ahol már kanyarodik a lépcső, ott már a takarásba került részről fogalmunk sincsen. Persze olyat is csinálhatunk, hogy különböző eszközöket használva kihajolunk a lépcsőből és fel, illetve letekintünk. Amikor letekintünk eszközeinkkel (mikroszkópok), akkor ellátunk az eggyel, vagy kettővel lentebbi szinten elhelyezkedő lépcsőfokokra, de aztán azon szintek kitakarják a még lentebbieket. Középen lenézhetünk, és láthatjuk, hogy egy óriási lyuk tátong alattunk, de azzal nem vagyunk kisegítve, mert nem ott a lényeg, hanem a lépcsőfokokon, de helyzetünk és kicsinységünk miatt mi nem vagyunk képesek mindent látni. Felfelé ez ugyanúgy igaz, akkor teleszkópokkal tekintünk a felsőbb szintekre. A lépcsőn lefelé egyre gyorsabban telik az idő, fent pedig egyre lassabban. Ez kicsit passzol is egy régi felméréshez, miszerint pl. egy 10 emeletes házat megnézve az alsó szinteken gyorsabban telik az idő, mint a legfelsőn. Az eltérés atomórával kimutatható mennyiségű csupán. De gondoljunk az elméleti kísérletre, amikor is két iker közül az egyik kirepül a Föld köré űrhajóval, és ott kevésbé öregszik meg. Nos, ha a lépcsőn feljebb kerülne elméleti ikertestvérem, akkor ő bizony a lassabb időlefolyás miatt ott kevésbé öregedne, mint én. Mert a mi világunk gyorsabban zajlik, mint a felsőbb szintek.Az idő sebessége fordítottan arányos egy test sebességével.
Hogyan lehetne utazni a lépcsőfokok között? Fénysebesség? Fénysebességgel begyorsulunk, de elméletileg a fénysebességgel utazó egyének nem öregednek, hiszen ott az idő nincs rájuk hatással, vagy éppen lassabban telik számukra? Ha ez igaz, akkor így képesek vagyunk feljebb kerülni a lépcsőfokon. Aztán az ottani világnak is lehet egy saját fénysebessége, mely x-edik hatványa a miénknek és így tovább. Miért is kéne begyorsulni ahhoz, hogy feljussunk egy szintre, holott lassabban telik az idő? Lehet felmerül valaki fejében a kérdés. Ja, és értelemszerűen le kellene lassulnunk ahhoz, hogy lejjebb jussunk. Képzeljük el, hogy a lépcsőn valamilyen anyag áramlik, aminek vízszerű képessége van. Ez a víz fentről folyik lefelé nagy sebességgel. Annyira nem nagy sebességű, hogy minket lejjebb mosson alsóbb szintekre, mivel nekünk is van egy állandó sebességünk, mintha pisztrángok lennénk, akik folyamatosan úszkálnának felfelé állandó sebességgel, így úgy tűnik, mint akik egy helyben állnak. Ahhoz, hogy lejjebb jussunk lassítani kell és így a víz lejjebb sodor bennünket. Ha feljebb szeretnénk jutni, akkor egyre inkább gyorsítani kell és így legyőzzük a felénk tartó sodrást, ergo szintet lépünk. Habár 80-as szintű paladinok nem leszünk, viszont egy állandó magasabb sebességre való beállással betekintést kaphatunk a felsőbb szintre. Az egész világ egy lépcső, mely spirális alakú, és fentről folyik lefelé a víz, mely rendben tartja a világ alkotóelemeit, részecskéit, a helyén így nem omlik össze alulról, mint egy kártyavár. Felfelé haladva pedig egyre erősebb a sodrás, mert közeledünk a forráshoz. A forrás lehet akár egy isten is...vagy a Vízöntő nevű legendás horoszkóp.
A víz pedig simán lehet a természeti törvények metaforája...melynek tulajdonságai lépcsőfokról lépcsőfokra változnak, hiszen a sodrás erőssége is elgyengül egyszer...
Frissítés: Arra jutottam, hogy ezen elképzelésem passzolhat egy másik cikkemben leírtakhoz is és kiegészítik egymást, így szépen lassan összeállhat egy Világegyetemet leíró modellem. Ha az alábbi cikkben említett buborékokra visszaemlékszünk, akkor írtam, hogy egy bizonyos szökési sebességet kell elérni ahhoz, hogy kijuthassunk ebből a világból. Ez a bizonyos szökési sebesség lehet az a sebesség, mellyel egy lépcsőfokot léphetünk. És minden nagy buborék metaforikusan helyettesíthető egy-egy lépcsőfokkal, persze a lépcsőfokokhoz rendelt buborékok mindig máshogyan néznek ki, önmagukba más lépcsőfokokat is foglalhatnak. Míg a spirális lépcső a szökési sebességeket írja le, és azt, hogy miért is kell sebesség az időgyorsításhoz, lassításhoz, addig a buborékmodell azok egymáshoz való viszonyát, illetve a tér tágulását. Bár a spirális lépcső bevezetése mégis csak azt sejtetné, hogy léteznie kellene időnek. Ezen még el kell gondolkodnom...
http://abszolut42.blogspot.hu/2012/08/idoutazas-1resz-letezik-ido-vagy.html
Hogyan lehetne utazni a lépcsőfokok között? Fénysebesség? Fénysebességgel begyorsulunk, de elméletileg a fénysebességgel utazó egyének nem öregednek, hiszen ott az idő nincs rájuk hatással, vagy éppen lassabban telik számukra? Ha ez igaz, akkor így képesek vagyunk feljebb kerülni a lépcsőfokon. Aztán az ottani világnak is lehet egy saját fénysebessége, mely x-edik hatványa a miénknek és így tovább. Miért is kéne begyorsulni ahhoz, hogy feljussunk egy szintre, holott lassabban telik az idő? Lehet felmerül valaki fejében a kérdés. Ja, és értelemszerűen le kellene lassulnunk ahhoz, hogy lejjebb jussunk. Képzeljük el, hogy a lépcsőn valamilyen anyag áramlik, aminek vízszerű képessége van. Ez a víz fentről folyik lefelé nagy sebességgel. Annyira nem nagy sebességű, hogy minket lejjebb mosson alsóbb szintekre, mivel nekünk is van egy állandó sebességünk, mintha pisztrángok lennénk, akik folyamatosan úszkálnának felfelé állandó sebességgel, így úgy tűnik, mint akik egy helyben állnak. Ahhoz, hogy lejjebb jussunk lassítani kell és így a víz lejjebb sodor bennünket. Ha feljebb szeretnénk jutni, akkor egyre inkább gyorsítani kell és így legyőzzük a felénk tartó sodrást, ergo szintet lépünk. Habár 80-as szintű paladinok nem leszünk, viszont egy állandó magasabb sebességre való beállással betekintést kaphatunk a felsőbb szintre. Az egész világ egy lépcső, mely spirális alakú, és fentről folyik lefelé a víz, mely rendben tartja a világ alkotóelemeit, részecskéit, a helyén így nem omlik össze alulról, mint egy kártyavár. Felfelé haladva pedig egyre erősebb a sodrás, mert közeledünk a forráshoz. A forrás lehet akár egy isten is...vagy a Vízöntő nevű legendás horoszkóp.
A víz pedig simán lehet a természeti törvények metaforája...melynek tulajdonságai lépcsőfokról lépcsőfokra változnak, hiszen a sodrás erőssége is elgyengül egyszer...
Frissítés: Arra jutottam, hogy ezen elképzelésem passzolhat egy másik cikkemben leírtakhoz is és kiegészítik egymást, így szépen lassan összeállhat egy Világegyetemet leíró modellem. Ha az alábbi cikkben említett buborékokra visszaemlékszünk, akkor írtam, hogy egy bizonyos szökési sebességet kell elérni ahhoz, hogy kijuthassunk ebből a világból. Ez a bizonyos szökési sebesség lehet az a sebesség, mellyel egy lépcsőfokot léphetünk. És minden nagy buborék metaforikusan helyettesíthető egy-egy lépcsőfokkal, persze a lépcsőfokokhoz rendelt buborékok mindig máshogyan néznek ki, önmagukba más lépcsőfokokat is foglalhatnak. Míg a spirális lépcső a szökési sebességeket írja le, és azt, hogy miért is kell sebesség az időgyorsításhoz, lassításhoz, addig a buborékmodell azok egymáshoz való viszonyát, illetve a tér tágulását. Bár a spirális lépcső bevezetése mégis csak azt sejtetné, hogy léteznie kellene időnek. Ezen még el kell gondolkodnom...
http://abszolut42.blogspot.hu/2012/08/idoutazas-1resz-letezik-ido-vagy.html
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése