Mi alapján választjuk életünk párját?

Ismerősöm megkért, hogy következő cikkem írjam arról, hogy mi alapján választanak a férfiak és nők párt egymásnak. Így ezt most meg is teszem.

Elég nagy témakör, így nem is tudom, hogyan kezdjek bele a tárgyalásába, és pontosan, miket is ismertessek a megannyi tényező közül. Ezért egy ősi módszert alkalmazok, addig írok itt a semmiről, amíg meg nem jön az ihlet. Remélem mindenkinek szép napja volt, és ne feledjétek, ha beálltak a lámpa alá és ezáltal egy villanykörte kerül a fejetek felé, akkor sem lesz ötletetek. Próbáltam. Ezenkívül mesélhetnék arról is, hogy a TV maci szerintem nem vízzel öblöget, hiszen igen csak furcsán áll a szeme. Na, de érzem, megjött az ihlet, vágjunk is bele.

Le kell szögezni, hogy a két nem nem teljesen hasonló stratégiákat alkalmaz, miközben kiválasztja az igazit. Ezért kicsit külön is fogjuk őket tárgyalni. Azonban mindenekelőtt meg kellene néznünk, hogy hol is találjunk válaszokat mostani szexuális viselkedéseink miértjeire. Miért olyan, amilyen ma egy kapcsolat, miért van szükségünk a szerelem érzésére, mi számít a másik kiválasztásában és miért?

Ehhez vissza kell utaznunk az időben, messzire. Az ember mindig is társas lény volt, csapatokban csapatta, ez túlélésének egyik kulcsa volt. Úgymond akkoriban némely szempontból közelebb álltunk az állatsághoz, mint manapság. Miben különbözünk a legtöbb állattól szaporodás terén? Két fontos dologban: monogámok vagyunk, valamint két ellentétes nemű egyed hosszas szövetséget köt egymással az utód sikeres felnevelése érdekében.
 De ez nem mindig volt így, hiszen volt, mikor az emberi közösségek poligámok voltak. Mindenki mindenkivel párosodhatott, azonban egy csoporton belül ez problémákat szülhetett. Például ez a fajta szabadság növelte a feszültséget a csoporton belül, főleg a férfiak körében. Versengtek a nőnemű egyedekért, hogy minél nagyobb eséllyel ott lehessen a következő generációban az ő génállományuk. Például jó bizonyítéka ennek a pénisz anatómiája, melynek alakja arra a feladatra differenciálódott, hogy a poligám közösségben az aktus során a nőstényből kikotorja a többi hím spermáját, ezáltal több esélyt adva saját génjeinek. Azonban egy csoport nem lehet kellően sikeres egy feszültségekkel teli életben, csökkenteni kellett az agressziót. Ennek egyik módja a monogámia megjelenése. Mindenki adott párt választott magának, nem csak férfi nőt, de nő férfit is. Az ember egy abnormálisan nyugodt élőlény. Míg ha egy csapat majmot buszba tennénk és elvinnénk őket városnéző körútra, a végállomásra félholtra vernék egymást, ettől függetlenül az emberek alapból olyan nyugodtak, mint a félholtak. A monogámiának köszönhetően a férfiak nyugodtan elmehettek például több napos vadászatokra, hiszen nem kellett attól tartaniuk, hogy a „faluban” maradott hím egyedek esetleg növelik esélyeiket a szaporodásra. Úgymond megjelent a bizalom az ott maradott nő és az elutazott férfi közt, megjelent a hűség fogalma.
Mint említettem a partnerrel való kapcsolat ideje is bőven megnövekedett, nem másért, mint az utód sikeres felneveléséért. Az élőlények nemi érettségük korát mind különböző idő alatt érik el, függ az adott faj fejlettségétől, komplexitásától. Például egy ökörszem hamarabb kifejlődik, mint egy sas. Egy csimpánz hamarabb ér el ivarérett kort, mint egy ember, aki második vagy harmadik életévében még csak önmaga létezéséről sem tud. Az ember esetében is kitolódott az időszak, amíg szüksége van arra, hogy felneveljék őt. Ennek két oka lehet: egyrészt az imént említett biológiai bonyolultsága, esetleg közrejátszhatott az is, hogy az ember akkoriban már hosszabb időre letelepedett, így megengedhette magának, hogy utódát is tovább babusgassa. De persze mindkettő fontos ok volt szerintem. Aztán idővel bonyolódott a helyzet, meg kellett tanítani a gyereket a társas élet szabályaira, stb.

Mielőtt továbbhaladunk fontos lenne megvizsgálni energia-befektetés szempontjából a két nem hozzáállását az utódnevelés terén. Egyértelmű, hogy a nők többet adnak bele az utódba, ők hordják ki őket, és nagyobb részt ők is nevelnek. Ez a legtöbb állatfajnál így van. Persze van, ahol a hím nevel és ha jól emlékszem a hím is lesz vemhes, lásd csikóhal. A férfiaknak nem sok dolguk lenne a megtermékenyítésen kívül, akár ott is hagyhatnák a nőstényt. De ez mégsem így van nálunk. Talán pont azért, mert nem csak a férfiak választanak nőt, hanem kölcsönösen teszi ezt a két nem. És akkor most át is kanyarodhatnánk arra, hogy mi a vonzó a másikban.

Kezdjük először a férfiak nézőpontját. Mindkét nemnél fontos az, hogy hogyan néz ki a kiszemeltje, hiszen sokat elárul egészségéről, élettani paramétereiről. A férfiak igyekeznek olyan nőt találni, akiről biztosan meg tudja állapítani, hogy tökéletesen végre tudja hajtani utóda felnevelését, tehát legyen termékeny, legyen jó erőben. Egyrészt a termékenységet jól tükrözi az emlő mérete. Míg a többi főemlősnél az emlők csak terhesség és szoptatás során duzzadnak meg(ez embernél megfigyelhető a havi ciklus bizonyos részében is), addig az embernél van egy apró trükk, nyugalmi időszakban is zsírral van kitöltve, jelezve ezzel a fertilitást. Mindennek a szexuális szelekció az oka, ne menjünk most bele. Aztán persze azt is figyeli a férfi, hogy minél fiatalabb legyen a nő, hiszen nagyobb eséllyel termékenyebb. Ezért úgymond keresi/preferálja tudat alatt is azokat a viselkedéseket, melyek a fiatalabb egyénekre jellemzőek, vagy a fiatalabb korra jellemző fizikai paramétereket, mint pl. a vékonyabb hang. (Egy tenor nővel pl. én sem járnék.) Persze ez nem jelenti azt, hogy egy fiatalabb féri egy idősebb nővel élve nem lehet ugyanolyan boldog.

A nők párkeresés szempontjából sokkal válogatósabbak, hiszen ha rosszul választanak ők buknak nagyobbat. Ugyebár, mint beszéltük, ők több energiát fordítanak az utódra. Ők több szempontból vizsgálják a másik nemet.
Fontos az, hogy a férfi megfelelő genetikával rendelkezzen, ezt a külső jól tükrözi, de minden más is, amit a következőekben leírok.
Fontos a férfi életkora. A nők idősebb férfit keresnek, hiszen tapasztaltabb lehet az utódnevelésben, valamint minél idősebb, valószínűleg annál sikeresebb génjei lehetnek. Jobban kiállja az élet megpróbáltatásait, és védettebb a betegségekkel szemben is. Tehát mindezt örökölve nagyobb eséllyel lesz sikeres az utód is.
Fontos a férfi társadalmi státusza. Nyilvánvalóan az alfa hímtől a legcélszerűbb gyereket várni, hiszen neki van a legnagyobb hatalma. És mint a majmoknál is, úgy nálunk is úgy lehetett, hogy a megszületett gyermek az apa rangjába született.
Ha egy nő rövidtávú kapcsolatra vágyott, akkor nagyrészt az imént említett szempontokat nézte. Ilyenkor gyorsan kell döntenie, és a lehető legjobb férfit kell megtalálnia ahhoz, hogy úgymond annak rögzíthesse génjeit magában, az utód számára. A poligám fajoknál a nőstények ezt a taktikát használják, nagyon válogatósak lesznek főleg külsőre nézve, ami egyértelműen tükrözi a hím egészségi állapotát és termékenységét. (lásd pávák, vagy paradicsommadarak.)
Azonban, van még egy fontos tényező abban az esetben, ha a nőstény hosszú távú kapcsolatot tervez, és ez a képesség felülírhatja részben az előbb említetteket. Talán ezt nevezném a hűség előfutárának. Nagyon fontos kérdés az, hogy a hím mennyire hajlandó részt venni az utódgondozásban. Ott marad-e mellette? Mert egyértelmű, hogy két szülő kell a sikeres neveléshez. És ez a képesség előnyt élvezhet több másik mellett. Sőt, merem állítani, hogy a (nevezzük így) rosszabb genetikájú férfiaknál nagyobb eséllyel találhatunk hűségesebbeket, hiszen ők ezzel kompenzálják nem teljesen megfelelő genetikai adottságukat. Míg, akik a világ tetejének képzelik magukat, végigmennek a fél városon, és csak rövidtávú kapcsolatokat képes létrehozni.
Külső jellegek közül a nemi jellegeket figyelhették régebben a nők: arc és egyéb testszőrzet, váll mérete, izomtömeg, magasság, hangmélység és stb.
Ahogy említettem, hogy a hűség képessége kompenzálja a genetikai képességeket, életkort és státuszt, ebből az vezethető le, hogy a hosszabb távra tervező nők kevésbé válogatósabbak, mint az alkalmi partner után kutatók, mivel utóbbiak a vakszerencse miatt a lehető legjobbat akarják megtalálni. Férfiaknál ez amúgy pont fordítva van, hosszabb távon gondolkodók sokkal válogatósabbak, hiszen ők együtt fogják kipofozni a csemetét és azt már sikeresen kell csinálni, viszont ha rövidtávon gondolkodik, sokkal szélesebb spektrumban keresgél.

Megjegyeznék még pár fontos jelenséget. A legtöbb kapcsolatban élő ember arca nagyon hasonlít párjára. Miért van ez? Mert mindenki nagyjából hozzá hasonlót próbál találni pl. mert úgy érzi, nála több esélye lehet a sikerre. Tehát a kevésbé vonzóbb ember fél tulajdonképpen megszólítani a nála vonzóbbat, ezért nem is kutakodik a „felsőbb körökben”. Kutatások támasztják alá, hogy a legtöbb házaspár nagyon hasonlít egymásra, valamint azt is, hogy ha valaki arcát átalakítják számítógéppel a másik nemre, és több másik nembéli fotójával összekeverik, akkor a saját arcának módosulatát tartja legvonzóbbnak közülük.

Nagyon fontosak még a szagok is, főleg a nők szempontjából, akiknek a másik illatvilága még a vizuális ingereknél is fontosabb. Férfiaknál ez több-kevésbé fordítva van. De egyébként mindkét nemnél fontosak a feromonok, különösen az androsztenon. Egyszer olyat is hallottam régen, hogy minél különbözőbb két ember illata, annál nagyobb eséllyel jönnek össze, hiszen az eltérő illat eltérő genetikát is jelöl, így nagyobb genetikai variáltság alakul ki az utódban.

Rengeteg mindent le lehetne még írni, mindezzel csak a felszínt súroltam. A párválasztás nem ilyen egyszerű, mint ahogy itt elmeséltem. Egyaránt vannak evolúció során rögzült genetikai algoritmusok arra, hogy kiket válasszunk és persze most kialakult talán kultúra és társadalmi élet szülte választási stratégiák is. Minden mindennel összefügg, minden mindent befolyásolhat, és ellent is lehet mondani a természeti törvényeknek. Utóbbiban az ember nagyon profi már…