A gonosz házalók

Mélységesen fel vagyok háborodva, így külön köszönetet szeretnék Maguknak mondani, amiért eme pályázatot meghirdették. Végre lesz valaki, aki meghallgatja panaszaim és talán közvetítik mindezt a nagyvilág felé. Az átlagember nem tudja, mi folyik itt. Egyszerűen kibírhatatlan, ami nálunk zajlik.


Belegondoltak már abba, hogy milyen érzés napi szinten rettegni? Nincs meg a lelki nyugalmam, mert előre tudom, hogy meg fognak jelenni és semmit nem tehetek ez ellen. Nincs olyan ajtó, vagy ablak, mely akár zárva, akár nyitva, de képes lenne őket megállítani. Nincs az a kérdés, melyre ne találnának frappáns választ, minden szoruló hurok közül kibújnak. És sajnos nincs olyan termékük, mely végül ne kerülne a birtokomba. Amikor érzem, hogy közelegnek, akkor már kezd elveszni az öntudatom, testem ólommá változik és kiszolgáltatott leszek. Szinte lefagyok. Lassan ott járunk, hogy ők engedik be magukat, holott ez az én engedélyemet igényelné.

A múltkor is mi történt? Hát képzeljék már el! Gyanútlanul ültem a TV előtt egy kiadós vacsora után kezemben a rumos kakaómmal, mivel mégis megérdemeltem ezt a luxust a hosszú és fárasztó nap után. Már majdnem elértem a Nirvánát, (nem Narniát, az már meg volt, mikor egy kocsmázós éjjel után a szekrényben ébredtem) ám egyszer csak eltompult minden. Kopogtak. Megszédülten felálltam a helyemről és odavánszorogtam az ajtóhoz. Még oda sem értem, de már bent voltak az előszobában és vették le a cipőjüket. Annyira ideszoktak, hogy saját kulcsot másoltattak a házam ajtajához. Ketten álltak előttem, egyikük bőre hófehér volt, másiké pedig barna. Mindketten kiöltözve napszemüvegben, mintha csak az FBI jött volna értem. Megint házalni jöttek ugyanazon cégtől, csupán két másik szekcióból. Vetélytársak voltak, a kegyeimért küzdöttek. Hogy melyikük termékét választom? Attól függ, hogy érzem magam aznap és mik történtek vagy fognak történni velem.

Bekísértem őket a nappaliba és visszaültem a fotelomba, míg ők velem szemben álltak és elkezdték…
Néha kimentek a konyhába, kiszolgálták magukat, még lógott a szájukból a parizer, de a duma ment közben. Annyira jól csinálták, hogy szinte minden szavukra emlékszem:

- Kedves Uram! Páratlan ajánlatom van Önnek, melyet kihagyni kár volna. Ha ezt választja, kedvezményesen repetázhat belőle, és önfeledt szórakozásban lesz része. Emlékszik arra, hogy milyen jó érzés volt több éve kint nyaralni a barátnőjével a Balaton partján? Nem szeretné újra átélni hasonló módon? Most komolyan! Ilyen még nem volt! Ön az első, ki hallott erről a szolgáltatásról.  Még a hülyének is megéri, nem hogy még Önnek!

- Ugyan már Uram, ne hallgasson rá! Micsoda sületlenség ez? Ilyen laza nyaralás? Maga kőkemény férfi, aki nem hiába iszik rumos kakaót! Menjen a hegyekbe és vadásszon jetire! Bárki tud a Balatonban fuldokolni, de a 10 méteres hólavinát visszatartani…na az már teljesítmény. Váljon hőssé végre, ahogy oly régóta is akarta. Válasszon engem most, és ajándékba kaphat egy naptárat is, mely ugyan csak 24 napos, de a hiányzó részeket további vásárláskor ajándékba megkaphatja!

Persze a párbeszéd teljes egészét nem szeretném leírni Önöknek, de általában a kezdeti puhításnak az a vége, hogy én is megszólalok.

- Köszönöm, de semmire nincs szükségem! A jelenlegi életemmel is meg vagyok elégedve, ne akarják elhitetni velem azt, hogy nincs igazam. Minden nap megjelennek itt és én csak gyűjtöm az áruikat a tárolómban.

Ekkor összenéztek, elmosolyodtak, majd elővették az ütőlapokat. Öt per múlva kikísérték magukat az ajtón, bezárták kulcsra, és én elszenderedtem. Reggel pedig arra ébredtem, hogy már nem alszom, valamint egy cetli állta az asztalomon a következő felirattal: „Köszönjük, hogy az Álomgyár KFT-t választotta ma éjszakára is!”