Mi alapján választjuk életünk párját?

Ismerősöm megkért, hogy következő cikkem írjam arról, hogy mi alapján választanak a férfiak és nők párt egymásnak. Így ezt most meg is teszem.

Elég nagy témakör, így nem is tudom, hogyan kezdjek bele a tárgyalásába, és pontosan, miket is ismertessek a megannyi tényező közül. Ezért egy ősi módszert alkalmazok, addig írok itt a semmiről, amíg meg nem jön az ihlet. Remélem mindenkinek szép napja volt, és ne feledjétek, ha beálltak a lámpa alá és ezáltal egy villanykörte kerül a fejetek felé, akkor sem lesz ötletetek. Próbáltam. Ezenkívül mesélhetnék arról is, hogy a TV maci szerintem nem vízzel öblöget, hiszen igen csak furcsán áll a szeme. Na, de érzem, megjött az ihlet, vágjunk is bele.

Le kell szögezni, hogy a két nem nem teljesen hasonló stratégiákat alkalmaz, miközben kiválasztja az igazit. Ezért kicsit külön is fogjuk őket tárgyalni. Azonban mindenekelőtt meg kellene néznünk, hogy hol is találjunk válaszokat mostani szexuális viselkedéseink miértjeire. Miért olyan, amilyen ma egy kapcsolat, miért van szükségünk a szerelem érzésére, mi számít a másik kiválasztásában és miért?

Ehhez vissza kell utaznunk az időben, messzire. Az ember mindig is társas lény volt, csapatokban csapatta, ez túlélésének egyik kulcsa volt. Úgymond akkoriban némely szempontból közelebb álltunk az állatsághoz, mint manapság. Miben különbözünk a legtöbb állattól szaporodás terén? Két fontos dologban: monogámok vagyunk, valamint két ellentétes nemű egyed hosszas szövetséget köt egymással az utód sikeres felnevelése érdekében.
 De ez nem mindig volt így, hiszen volt, mikor az emberi közösségek poligámok voltak. Mindenki mindenkivel párosodhatott, azonban egy csoporton belül ez problémákat szülhetett. Például ez a fajta szabadság növelte a feszültséget a csoporton belül, főleg a férfiak körében. Versengtek a nőnemű egyedekért, hogy minél nagyobb eséllyel ott lehessen a következő generációban az ő génállományuk. Például jó bizonyítéka ennek a pénisz anatómiája, melynek alakja arra a feladatra differenciálódott, hogy a poligám közösségben az aktus során a nőstényből kikotorja a többi hím spermáját, ezáltal több esélyt adva saját génjeinek. Azonban egy csoport nem lehet kellően sikeres egy feszültségekkel teli életben, csökkenteni kellett az agressziót. Ennek egyik módja a monogámia megjelenése. Mindenki adott párt választott magának, nem csak férfi nőt, de nő férfit is. Az ember egy abnormálisan nyugodt élőlény. Míg ha egy csapat majmot buszba tennénk és elvinnénk őket városnéző körútra, a végállomásra félholtra vernék egymást, ettől függetlenül az emberek alapból olyan nyugodtak, mint a félholtak. A monogámiának köszönhetően a férfiak nyugodtan elmehettek például több napos vadászatokra, hiszen nem kellett attól tartaniuk, hogy a „faluban” maradott hím egyedek esetleg növelik esélyeiket a szaporodásra. Úgymond megjelent a bizalom az ott maradott nő és az elutazott férfi közt, megjelent a hűség fogalma.
Mint említettem a partnerrel való kapcsolat ideje is bőven megnövekedett, nem másért, mint az utód sikeres felneveléséért. Az élőlények nemi érettségük korát mind különböző idő alatt érik el, függ az adott faj fejlettségétől, komplexitásától. Például egy ökörszem hamarabb kifejlődik, mint egy sas. Egy csimpánz hamarabb ér el ivarérett kort, mint egy ember, aki második vagy harmadik életévében még csak önmaga létezéséről sem tud. Az ember esetében is kitolódott az időszak, amíg szüksége van arra, hogy felneveljék őt. Ennek két oka lehet: egyrészt az imént említett biológiai bonyolultsága, esetleg közrejátszhatott az is, hogy az ember akkoriban már hosszabb időre letelepedett, így megengedhette magának, hogy utódát is tovább babusgassa. De persze mindkettő fontos ok volt szerintem. Aztán idővel bonyolódott a helyzet, meg kellett tanítani a gyereket a társas élet szabályaira, stb.

Mielőtt továbbhaladunk fontos lenne megvizsgálni energia-befektetés szempontjából a két nem hozzáállását az utódnevelés terén. Egyértelmű, hogy a nők többet adnak bele az utódba, ők hordják ki őket, és nagyobb részt ők is nevelnek. Ez a legtöbb állatfajnál így van. Persze van, ahol a hím nevel és ha jól emlékszem a hím is lesz vemhes, lásd csikóhal. A férfiaknak nem sok dolguk lenne a megtermékenyítésen kívül, akár ott is hagyhatnák a nőstényt. De ez mégsem így van nálunk. Talán pont azért, mert nem csak a férfiak választanak nőt, hanem kölcsönösen teszi ezt a két nem. És akkor most át is kanyarodhatnánk arra, hogy mi a vonzó a másikban.

Kezdjük először a férfiak nézőpontját. Mindkét nemnél fontos az, hogy hogyan néz ki a kiszemeltje, hiszen sokat elárul egészségéről, élettani paramétereiről. A férfiak igyekeznek olyan nőt találni, akiről biztosan meg tudja állapítani, hogy tökéletesen végre tudja hajtani utóda felnevelését, tehát legyen termékeny, legyen jó erőben. Egyrészt a termékenységet jól tükrözi az emlő mérete. Míg a többi főemlősnél az emlők csak terhesség és szoptatás során duzzadnak meg(ez embernél megfigyelhető a havi ciklus bizonyos részében is), addig az embernél van egy apró trükk, nyugalmi időszakban is zsírral van kitöltve, jelezve ezzel a fertilitást. Mindennek a szexuális szelekció az oka, ne menjünk most bele. Aztán persze azt is figyeli a férfi, hogy minél fiatalabb legyen a nő, hiszen nagyobb eséllyel termékenyebb. Ezért úgymond keresi/preferálja tudat alatt is azokat a viselkedéseket, melyek a fiatalabb egyénekre jellemzőek, vagy a fiatalabb korra jellemző fizikai paramétereket, mint pl. a vékonyabb hang. (Egy tenor nővel pl. én sem járnék.) Persze ez nem jelenti azt, hogy egy fiatalabb féri egy idősebb nővel élve nem lehet ugyanolyan boldog.

A nők párkeresés szempontjából sokkal válogatósabbak, hiszen ha rosszul választanak ők buknak nagyobbat. Ugyebár, mint beszéltük, ők több energiát fordítanak az utódra. Ők több szempontból vizsgálják a másik nemet.
Fontos az, hogy a férfi megfelelő genetikával rendelkezzen, ezt a külső jól tükrözi, de minden más is, amit a következőekben leírok.
Fontos a férfi életkora. A nők idősebb férfit keresnek, hiszen tapasztaltabb lehet az utódnevelésben, valamint minél idősebb, valószínűleg annál sikeresebb génjei lehetnek. Jobban kiállja az élet megpróbáltatásait, és védettebb a betegségekkel szemben is. Tehát mindezt örökölve nagyobb eséllyel lesz sikeres az utód is.
Fontos a férfi társadalmi státusza. Nyilvánvalóan az alfa hímtől a legcélszerűbb gyereket várni, hiszen neki van a legnagyobb hatalma. És mint a majmoknál is, úgy nálunk is úgy lehetett, hogy a megszületett gyermek az apa rangjába született.
Ha egy nő rövidtávú kapcsolatra vágyott, akkor nagyrészt az imént említett szempontokat nézte. Ilyenkor gyorsan kell döntenie, és a lehető legjobb férfit kell megtalálnia ahhoz, hogy úgymond annak rögzíthesse génjeit magában, az utód számára. A poligám fajoknál a nőstények ezt a taktikát használják, nagyon válogatósak lesznek főleg külsőre nézve, ami egyértelműen tükrözi a hím egészségi állapotát és termékenységét. (lásd pávák, vagy paradicsommadarak.)
Azonban, van még egy fontos tényező abban az esetben, ha a nőstény hosszú távú kapcsolatot tervez, és ez a képesség felülírhatja részben az előbb említetteket. Talán ezt nevezném a hűség előfutárának. Nagyon fontos kérdés az, hogy a hím mennyire hajlandó részt venni az utódgondozásban. Ott marad-e mellette? Mert egyértelmű, hogy két szülő kell a sikeres neveléshez. És ez a képesség előnyt élvezhet több másik mellett. Sőt, merem állítani, hogy a (nevezzük így) rosszabb genetikájú férfiaknál nagyobb eséllyel találhatunk hűségesebbeket, hiszen ők ezzel kompenzálják nem teljesen megfelelő genetikai adottságukat. Míg, akik a világ tetejének képzelik magukat, végigmennek a fél városon, és csak rövidtávú kapcsolatokat képes létrehozni.
Külső jellegek közül a nemi jellegeket figyelhették régebben a nők: arc és egyéb testszőrzet, váll mérete, izomtömeg, magasság, hangmélység és stb.
Ahogy említettem, hogy a hűség képessége kompenzálja a genetikai képességeket, életkort és státuszt, ebből az vezethető le, hogy a hosszabb távra tervező nők kevésbé válogatósabbak, mint az alkalmi partner után kutatók, mivel utóbbiak a vakszerencse miatt a lehető legjobbat akarják megtalálni. Férfiaknál ez amúgy pont fordítva van, hosszabb távon gondolkodók sokkal válogatósabbak, hiszen ők együtt fogják kipofozni a csemetét és azt már sikeresen kell csinálni, viszont ha rövidtávon gondolkodik, sokkal szélesebb spektrumban keresgél.

Megjegyeznék még pár fontos jelenséget. A legtöbb kapcsolatban élő ember arca nagyon hasonlít párjára. Miért van ez? Mert mindenki nagyjából hozzá hasonlót próbál találni pl. mert úgy érzi, nála több esélye lehet a sikerre. Tehát a kevésbé vonzóbb ember fél tulajdonképpen megszólítani a nála vonzóbbat, ezért nem is kutakodik a „felsőbb körökben”. Kutatások támasztják alá, hogy a legtöbb házaspár nagyon hasonlít egymásra, valamint azt is, hogy ha valaki arcát átalakítják számítógéppel a másik nemre, és több másik nembéli fotójával összekeverik, akkor a saját arcának módosulatát tartja legvonzóbbnak közülük.

Nagyon fontosak még a szagok is, főleg a nők szempontjából, akiknek a másik illatvilága még a vizuális ingereknél is fontosabb. Férfiaknál ez több-kevésbé fordítva van. De egyébként mindkét nemnél fontosak a feromonok, különösen az androsztenon. Egyszer olyat is hallottam régen, hogy minél különbözőbb két ember illata, annál nagyobb eséllyel jönnek össze, hiszen az eltérő illat eltérő genetikát is jelöl, így nagyobb genetikai variáltság alakul ki az utódban.

Rengeteg mindent le lehetne még írni, mindezzel csak a felszínt súroltam. A párválasztás nem ilyen egyszerű, mint ahogy itt elmeséltem. Egyaránt vannak evolúció során rögzült genetikai algoritmusok arra, hogy kiket válasszunk és persze most kialakult talán kultúra és társadalmi élet szülte választási stratégiák is. Minden mindennel összefügg, minden mindent befolyásolhat, és ellent is lehet mondani a természeti törvényeknek. Utóbbiban az ember nagyon profi már…

A gonosz házalók

Mélységesen fel vagyok háborodva, így külön köszönetet szeretnék Maguknak mondani, amiért eme pályázatot meghirdették. Végre lesz valaki, aki meghallgatja panaszaim és talán közvetítik mindezt a nagyvilág felé. Az átlagember nem tudja, mi folyik itt. Egyszerűen kibírhatatlan, ami nálunk zajlik.


Belegondoltak már abba, hogy milyen érzés napi szinten rettegni? Nincs meg a lelki nyugalmam, mert előre tudom, hogy meg fognak jelenni és semmit nem tehetek ez ellen. Nincs olyan ajtó, vagy ablak, mely akár zárva, akár nyitva, de képes lenne őket megállítani. Nincs az a kérdés, melyre ne találnának frappáns választ, minden szoruló hurok közül kibújnak. És sajnos nincs olyan termékük, mely végül ne kerülne a birtokomba. Amikor érzem, hogy közelegnek, akkor már kezd elveszni az öntudatom, testem ólommá változik és kiszolgáltatott leszek. Szinte lefagyok. Lassan ott járunk, hogy ők engedik be magukat, holott ez az én engedélyemet igényelné.

A múltkor is mi történt? Hát képzeljék már el! Gyanútlanul ültem a TV előtt egy kiadós vacsora után kezemben a rumos kakaómmal, mivel mégis megérdemeltem ezt a luxust a hosszú és fárasztó nap után. Már majdnem elértem a Nirvánát, (nem Narniát, az már meg volt, mikor egy kocsmázós éjjel után a szekrényben ébredtem) ám egyszer csak eltompult minden. Kopogtak. Megszédülten felálltam a helyemről és odavánszorogtam az ajtóhoz. Még oda sem értem, de már bent voltak az előszobában és vették le a cipőjüket. Annyira ideszoktak, hogy saját kulcsot másoltattak a házam ajtajához. Ketten álltak előttem, egyikük bőre hófehér volt, másiké pedig barna. Mindketten kiöltözve napszemüvegben, mintha csak az FBI jött volna értem. Megint házalni jöttek ugyanazon cégtől, csupán két másik szekcióból. Vetélytársak voltak, a kegyeimért küzdöttek. Hogy melyikük termékét választom? Attól függ, hogy érzem magam aznap és mik történtek vagy fognak történni velem.

Bekísértem őket a nappaliba és visszaültem a fotelomba, míg ők velem szemben álltak és elkezdték…
Néha kimentek a konyhába, kiszolgálták magukat, még lógott a szájukból a parizer, de a duma ment közben. Annyira jól csinálták, hogy szinte minden szavukra emlékszem:

- Kedves Uram! Páratlan ajánlatom van Önnek, melyet kihagyni kár volna. Ha ezt választja, kedvezményesen repetázhat belőle, és önfeledt szórakozásban lesz része. Emlékszik arra, hogy milyen jó érzés volt több éve kint nyaralni a barátnőjével a Balaton partján? Nem szeretné újra átélni hasonló módon? Most komolyan! Ilyen még nem volt! Ön az első, ki hallott erről a szolgáltatásról.  Még a hülyének is megéri, nem hogy még Önnek!

- Ugyan már Uram, ne hallgasson rá! Micsoda sületlenség ez? Ilyen laza nyaralás? Maga kőkemény férfi, aki nem hiába iszik rumos kakaót! Menjen a hegyekbe és vadásszon jetire! Bárki tud a Balatonban fuldokolni, de a 10 méteres hólavinát visszatartani…na az már teljesítmény. Váljon hőssé végre, ahogy oly régóta is akarta. Válasszon engem most, és ajándékba kaphat egy naptárat is, mely ugyan csak 24 napos, de a hiányzó részeket további vásárláskor ajándékba megkaphatja!

Persze a párbeszéd teljes egészét nem szeretném leírni Önöknek, de általában a kezdeti puhításnak az a vége, hogy én is megszólalok.

- Köszönöm, de semmire nincs szükségem! A jelenlegi életemmel is meg vagyok elégedve, ne akarják elhitetni velem azt, hogy nincs igazam. Minden nap megjelennek itt és én csak gyűjtöm az áruikat a tárolómban.

Ekkor összenéztek, elmosolyodtak, majd elővették az ütőlapokat. Öt per múlva kikísérték magukat az ajtón, bezárták kulcsra, és én elszenderedtem. Reggel pedig arra ébredtem, hogy már nem alszom, valamint egy cetli állta az asztalomon a következő felirattal: „Köszönjük, hogy az Álomgyár KFT-t választotta ma éjszakára is!”

Washoe, a beszélő majom

Washoe és örökbefogadott fia, Loulis

Teljesen indokolatlan mértékű unalom ejtette rabul elmémet, így hát úgy gondolom, tökéletes helyzetben vagyok ahhoz, hogy írjak egyet s mást a majmokról, akik beszélni tudnak.


Ha megkérdeznék bárkit, hogy kit gondol a legokosabb állatnak az ember után, valószínűleg vagy a delfint, vagy a csimpánzt mondaná. Talán az utóbbira többen voksolnának, hiszen nagyon közeli rokonunk, emlékeim szerint közel 99,4%-ban megegyezünk DNS alapján, ami talán nagyon durva egyezésnek számít, de annyira mégsem. Ettől függetlenül a genetika világában rengeteg különbség lehet köztünk. Nos talán külsőre különbözünk sok tekintetben, azért lelkileg/agyi működés szempontjából egész közel állunk egymáshoz. Hülyeség lenne azt mondani, hogy nincsenek érzéseik, és, hogy nincs erkölcsük. Ugyanúgy képesek eldönteni, hogy mi igazságos, és mi igazságtalan, mint ahogyan gyászolnak, örülnek, utálnak. Képesek aránylag komoly logikai problémákat megoldani, akár kooperációval is, sok mindenre megtaníthatóak, és egy különleges tanulási mechanizmust is birtokolnak, melyre rajtuk kívül csak néhány főemlős képes és az ember. Társasági életet is élnek, és egy ilyen életmód mellett fontos a kommunikáció. Ezek után sokakban felmerült már a kérdés: Miért nem tudnak beszélni?

Az embert erősen megkülönbözteti a többi állattól a fejlett ( és főként verbális) nyelve. Rendelkezünk genetikailag öröklődő nyelvkészlettel pl. testbeszéd, és van egy bővíthető jelkészletünk is, egyfajta nyílt rendszer, aminek van alapból meghatározott számú hangeleme és ezeket kombinálni lehet. (Utóbb a verbális nyelvről írtam.)
Ennek köszönhetően eléggé összetett beszédünk alakulhatott ki az idők folyamán, bármire, ami új volt, kitalálhattunk egy szót.
Na, miért is nem tud úgy beszélni egy csimpánz, mint mi? Több okból kifolyólag. Egyrészt nincs megfelelő anatómiai adottsága hozzá. Náluk a gége nagyon magasan helyezkedik el a légcsövükben, így kisebb a rezonátor erejük, kisebb légoszlop található felette. Így nem képesek, csak egy erősen behatárolt hallható hangsávot alkalmazni. Ugyanez van kisbabáknál is, és ők is akkor kezdenek el először beszélni, mikor a gégéjük lejjebb került. Plusz hangképző szerveik nem olyan kifinomultak, mint nekünk, például a gégéjük izmai nem képesek azon finom mozgásokra, mint a miénk.
Másrészt, náluk a nyelvezetük csupán egy zárt genetikai struktúra, nem lehet bővíteni generációkon keresztül, csupán az evolúció során, földtörténeti léptékekben képes fejlődni.
Harmadrészt szerintem fontos lehet az is, hogy nálunk sokkal fontosabb volt a kooperáció, akár már a vadászat során is, ahol az erdőben gyakran nem lehet látni egymást és úgy kell kommunikálni a másikkal, és ezt a hang útján lehet lebonyolítani. Mivel sokáig vadásztunk és sok más együttműködést igénylő tevékenységet is végeztünk, ez jelenthet egyfajta szelekciós nyomást a beszédképességre, és azon egyedek és utódaik voltak sikeresebbek, kik fejlettebb öröklött nyelvvel rendelkeztek, így nyilván az embernél beindult az agy ezért és gondolkodásért felelős része a fejlődésben. Persze erre hathatott az eszközkészítés is, mivel el kellett képzelni, hogy mit is akar létrehozni és hogyan.
A lényeg, hogy a majmokra nem hatott ugyanolyan szelekciós nyomás, mint ránk, így az eredmény is más lett.

Na de lehet már kicsit elkalandoztam, essen hát szó a beszélő majomról. Nos, ő nem úgy beszélt, mint ahogyan sokan gondoljátok, viszont ez is nagyon érdekes. Megtanulta az amerikai jelbeszéd rendszert. Több majom is megtanult idővel jelbeszédet használni, de a legelső, aki képes volt erre, az az 1965-ben született Washoe volt. Fiatalon kezdték megtanítani beszélni, és ami még lenyűgöző, hogy ezt a tudást fogadott fiának is továbbadta, így ő is megtanulta ezt a nyelvezetet. Az első állat, ki megtanulta az emberi jelbeszédet, és az első állat, ki egy másik állattól tanulta meg az emberi jelbeszédet. Washoe 42 év alatt 250 jelet volt képes megtanulni, de volt egy gorilla, Koko, akivel 600 jelet taníttattak meg. Megmondta, ha fájt a hasa, ha egyedül akart lenni és egyebek.

Mindez érdekes, és szép, azonban sokan szkeptikusak is az egésszel szemben. Többet gondolják úgy, hogy a majom nem érti, miről beszél, csupán megjegyezte, hogy az adott helyzetben, melyik jelet kell használni, és gyakran csak össze-vissza mutogat jutalomért cserébe. Sokan mondják, hogy a majmok nem taníthatóak meg olyan nyelvre, mint a miénk, mert az ehhez szükséges idegrendszeri adottságok csupán nálunk alakultak ki, miután szétváltunk evolúciósan a többi főemlőstől. Egyik fő ellenérvnek még azt is tartják, hogy a majmok nem képesek úgy beszélni, mint mi, de hogy ez miért van így, nemrég kifejtettem, így nem valami meggyőző.

Szerintem simán megeshet, hogy értik miről is mutogatnak, annyiban nem különbözünk egymástól, és ők sem hülyék. Csupán a tudományban szkeptikusnak kell lenni, és agyon kell mindent ellenőrizni, nehogy tévedjünk. Mindez érthető és persze fontos az igazság megismeréséhez.