Az időutazás megvalósítása előtt egy nagyon fontos dolgot kell eldöntenünk. Létezik-e egyáltalán idő? Ha igen, akkor további bonyodalmak következnek, ha nem, akkor hiába erőlködünk, mert akkor a semmiben próbálnánk utazni.
Nos, van idő, vagy nincs? Ez itt a kérdés. Nagyon nehéz kérdés. Vajon az elménk szülte és nem látunk át rajta, vagy valóban van? Kérdéseink teljesen jogosak, számunkra természetes az idő léte. Láthatjuk, hogy megkönnyíti életünket, láthatjuk főként, hogy felkel a Nap és lenyugszik. Eközben valaminek mégis el kell telnie. Láthatjuk, hogy folyamatok indulnak el, és fejeződnek be. Tehát?
Megszokott számunkra az, hogy a világban mindig folyamatok játszódnak le, és ezek eltérnek végül is. Nem csak térben, de időben is. Négy dimenzióban fogjuk fel a világot, három dimenzió a tér számára (X,Y és Z tengely) valamint a negyedik dimenzió az idő. Vajon ha elindítok egy folyamatot, és pár perccel később elindítok még egyet, mi a különbség közte? Mert nyilván van különbség. Mi erre azt mondanánk, hogy eltérő időben történt a két esemény. De mi mást mondhatnánk? Az idő belénk rögzült fogalom, egyszerűen nem tudunk tőle megszabadulni. Vajon két folyamat közt mi az eltérés? Felfoghatatlan. Még ha azonos térben is történne mindez, akkor is különbség lenne az idő. De ez bizonyíték lenne az idő létére? Nem hinném. Attól, hogy nem tudunk mást mondani rá, lehet volna olyan, aki tud. Bennünk egyszerűen kialakult egy időérzék, bennünk, élőlényekben. Gondoljunk arra, hogy a napszakok meghatározott idejében vagyunk aktívak, és az évszakok ritmusát is felvesszük. Ráadásul testünk különböző régiói is különböző ütemben működnek, melyek egy része automatikusan öröklődő, más része pedig beállítható. Gyomrunkat és bélrendszerünket be lehet állítani egy adott időpontra, hogy mikor szoktunk enni. Ha én 8-kor eszek minden reggel, a szervezet beáll erre az időpontra. Még ha nem is ennék, akkor is elkezdene automatikusan szervezetem emésztőnedveket készíteni 8-kor, mert tudja, hogy hamarosan kaja idő. Ezek is bonyolultak, foglalkozzunk most csak a cirkadián ritmussal, vagyis a napi biológiai órával. Úgy érzem, ez felelős azért, hogy bennünk kialakult az idő fogalma. Mi az időt szerintem már az őskor óta napokban mérjük, azaz felkel a Nap és lenyugszik. Nos, az élőlények számára a kezdetek óta Földünk a környezete és az azon uralkodó viszonyok. A Nap térbeli eltérő állása bolygónkhoz viszonyítva teljesen más hatásokat kelthet. Sötétben hideg van, nappal meleg. Ez egy leegyszerűsített dolog, mert nagyon sok mindent befolyásol még az, hogy merre van tőlünk a Nap, és az sem mindegy, hogy milyen messze van tőlünk. Mindezek rengeteg dolgot befolyás alatt tartanak, éghajlatot, évszakokat stb. Térbeli eltérésről beszélünk, holott sokan azt mondják, más az év szaka, vagy nap szaka. Ez a gond. A Nap és Föld mindenféle térbeli elhelyezkedését mi időben mérjük. Tulajdonképpen felesleges lenne, de így végül is ki tudjuk számítani, mikor is érkezünk el bizonyos térbeli helyzetbe. De ez csak nekünk, élőlényeknek fontos. Az időzítés teljesen hidegen hagy mindent az Univerzumban, csak minket élőlényeket nem. De miért nem? Azért, mert a megfelelő túléléshez el kellett kapni a környezet megfelelő állapotát, amit ugyebár a Nap és Föld térbeli viszonya határoz meg. ( Egyesek egyébként azt is mondják, hogy nem mindegy, a világ mely oldalán vagyunk, mikor hova forog a galaxisunk, mert 250 millió év alatt tesz meg egy fordulatot. És van, aki szerint egy bizonyos forgáson levő állapot okoz jégkorszakokat, ami passzol is, hiszen durván 250 millió évente jellemezőek a jégkorszakok.) Hogyan lehet elkapni a megfelelő állapotot? Akkor, ha tudjuk, mikor érünk bele. A megfelelő környezeti állapotban tudnak jól működni az élőlények. Egyesek nyáron, egyesek éjszaka, egyesek nappal, egyesek ősszel. Számukra a működés és működésük szakaszait idomítani kell a bizonyos környezetállapotokhoz, melyekben legjobban működnek ezek. Pl. párzás, csírázás. Tehát, az élőlények sajátsága az időérzékelés, egyfajta illúzió. Ők találták ki, és akik rendelkeztek e képességükkel az evolúció során, ők maradtak életben és mára mindenkiben benne van. Hol ösztönösen, tudat alatt, hol egy fejlettebb emberi agynál pedig „tudat felett”. Így az emberi agy képes elgondolkodni időutazásban is. Tehát az élőlény kreálta az időt, kizárólag térbeli állapotban, csupán mégis másnak érzékeli. Térbeli állapotban, azaz „jó helyen” legyen, és becsúszik az időérzékelés szempontjából a „jó időben” is. Az, hogy az élőlény számára ezáltal van idő, nem jelenti azt, hogy tényleg kell lennie. Ugyanúgy, ahogy mi látunk dolgokat, ha nem lennénk, senki nem látná őket, hiába lenne.
De továbbra is felmerül a kérdés, mi a különbség két egy helyen megtörtént folyamat esetén, akik tulajdonképpen a mi felfogásunk szerint más időben történtek? Erre ugye azt válaszolhatnánk, hogy más időben történt. Én most mást mondanék. Attól, hogy egy helyen történt mindez, attól még nem igaz, hogy egy helyen történt. Mint tudjuk, az Univerzum tágul, és mi a tágulásban száguldunk, és azt feloszthatjuk területekre. De ettől függetlenül az Univerzum valamiben mégis csak tágul, és az a valami is felosztható térre. Tehát ha elejtek valamit, és később is elejtek valamit, akkor tulajdonképpen nem később ejtem el ebben az Univerzumban azt a valamit, hanem máshol. Idő nincs, csak tér. A térből lehet idő látszatot kelteni. Mindez ahhoz hasonlít, mintha buborékban lennénk, és a buborék mozog. A buborék és az, amiben mozog különböző térrésszel rendelkezik, és nem az idő telik, hanem elmozdul a két térrész egymástól az által, hogy folyton mozog az, amiben mi vagyunk. Kicsit olyan ez, mikor a hajó fedélzetén elejtesz egy tollat, de ha később is elejted, akkor már máshol jársz a tengerhez viszonyítva. De ez nem minden, ezen Univerzumon belül, a mi kis buborékunkon belül is létrehozhatunk kisebb buborékot. Ez a hajó tipikusan egy ilyen buborék. De ha építesz egy űrhajót és beleszállsz, fénysebességgel haladsz, ez egy olyan bárka lehet számodra, ahol talán egyszerre mozdulsz el ebben az Univerzumban a térrel, amiben mozog, így a két tér számodra egymáshoz viszonyítva nem tér el egymástól. Olyan ez, mintha kivonnád magad az Univerzum térszabályai alól, és az Univerzum kívüli, időn kívüli térrészbe kerülnél. Csak éppen a hajóddal, tehát mintha óvszert húznál és kilépnél vele az univerzumból. Minél gyorsabban haladsz, talán annál közelebb vagy ahhoz, hogy elérj egyfajta térbeli azonosságot a mi világunk és a között, amiben mindez tágul. Talán erre csak a fény képes jelenleg, és ha meghaladnánk a fény sebességét, kiléphetnénk előbb-utóbb az univerzumból, vagy legalábbis nem érzékelnénk az időt, ergo igaz lenne a legenda, miszerint fénysebességgel utazva nem öregszünk. Lehet ezért nem képes semmi sem gyorsabban utazni a fénynél, mivel ami ezt megtette, az már nincs itt, és kilépett a mi buborékunkból. Nos, ha megnézzük, akkor további kisebb ilyen buborékok is vannak a világunkban. Egy buborék a galaxisunk, melyet meghatározott sebességgel lehet elhagyni. Egy buborék, a Naprendszerünk, melyet szintén meghatározott sebességgel lehet elhagyni. Buborék a Földünk, melyet szintén megfelelő sebességgel lehet átlyukasztani. Mindezek a szökési sebességek a légkörből, a Naprendszerből, a galaxisból. Ha megvan ez a sebesség, kiszakadunk abból a térrészből, elgyőzzük a gravitációt. Minél nagyobb a buborék, annál nagyobb sebesség kell, így elképzelhető, hogy a fénysebességnél nagyobb sebesség jelenti a kilépést az Univerzumból. A fénysebesség azért nem, mert akkor nem látnánk fényt. Az elméleti űrhajós, aki a Föld körül kering hosszú éveken át, majd visszajutva tapasztalja, hogy ő alig öregedett az ottani emberekhez képest, kijutott egy buborékból és az ottani idő nem volt rá hatással. Pontosabban kijutott egy térrészből. Talán ha kijutnánk a Naprendszerből, még inkább nem lenne öregedés, és így tovább mehetne tovább a sor.
Az időutazás idő nélkül nem lehet. Vagy mégis? Talán ha lyukat ütünk világunkban a hajónkkal a nagy sebességgel, ha sikerül a két világ tágulásának arányát oly módon eltalálni, talán lehetséges időt utazni. De erről majd egy későbbi cikkben.
