Az ember, aki folyton a múlton rágódik...

Igazán egyszerű gondolatot vetnék most fel, melyet  P.T.A. (Paranormális Tésztaszűrő Aggregátor...na jó, nem.) barátom ihletett.


Képzeljük el, hogy te beszélgetsz a barátoddal. Egyszer csak odajön egy másik ismerősöd és megkérdezi. "Mit csinálsz?" Válaszod: "Épp beszélgetek a barátommal."

Mit mondok erre én? Hogy hazudsz! Te nem beszélgetsz a barátoddal. Te BESZÉLGETTÉL a barátoddal. Minden, amit észlelsz, a múltban zajlott. Időbe kerül az, hogy az agyad feldolgozza, amit látsz, időbe telik az, míg társadtól a hang elér feléd, és időbe telik az, míg a róla visszaverődő fény a szemedig ér. Minden a múltba tartozik.

Habár ezek az időelcsúszások annyira apróak, hogy fel sem tudjuk fogni, attól még ott vannak. Legjobb példa erre a villámlás. Látjuk, hogy villámlik messze, de idő, mire elér felénk a hangja. Nagyobb távolságra van, szóval ott már érzékelhető számunkra ez az időeltolódás.

Nos, ez van, tulajdonképpen nem a jelenben élünk, hanem a múltban. Talán testünk a jelenben található, de az elménk lemarad és a múltban jár felfogóképessége.

Szóval, ha valaki azon szomorkodik, hogy folyton rágódik a múlton, jusson eszébe, hogy ez minden emberről ugyanúgy elmondható.